Kövess minket Facebookon.
Szabó Rebeka
Nekünk nőknek mindig haptákban kell állnunk, szinte társadalmi elvárás ez már manapság. Akkor is, ha legszívesebben csak órákig feküdnénk a kanapén, egy könnyed vígjátékot nézve. Mégis, mi van velünk? Azzal, ami MI vagyunk valójában?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Félig álomban ébredek melletted, de még élvezem a takaró és a bőröd meleg érintését, ezért nem kelek fel. Csak nézlek, és próbálok rájönni, miért is ennyire varázslatos a béke és a biztonság égboltig emelő kettőssége. Nincsenek kételyek, vagy könnyekkel teli szempárok, amik minduntalan kérdőre vonnak, vagy vizslatnak.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Addig, amíg a sötét mélység húz magába és nem enged, addig minduntalan úgy fogod érezni, hogy nincs esélyed kivánszorogni belőle. Acélkeménységű szemellenzőt erőltet rád, mégis azt kérdezem: Gondoltál arra valaha is, hogy igazából csak a gondolataid tapasztották oda olyan erősen?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Tudom, mindig ez van, már csak ilyenek vagyunk. Várjuk az újévet, mint a Messiást. Végigtáncolod az éjszakát a legcsillogóbb ruhádban, ami valaha is létezett, egy izzadtságszagú szobában, tele az úgynevezett „jó arcokkal”. Minden a feje tetején áll, de a mai nap a tiéd, a mai nap más lesz, ha csak egy napig is…
olvass tovább
Szabó Rebeka
Elhulló könnyeimben ott van az első alkalom, amikor a bőrömet hideg levegő érintette. Elhulló könnyeimben ott vannak az első esések és térdhorzsolások véget nem érő sokasága.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A lány a középiskolában, akire mindig csak lopva tekintettél, a nagynéni, aki előtt sosem merted a valódi véleményed kinyilvánítani, vagy a srác, akivel kizárólag csak titokban mertél beszélni. Ismerős képek ugranak be, nem igaz?
olvass tovább
Szabó Rebeka
A zakatoló vonat ablakán kitekintve azon gondolkodom, vajon az esőcseppek egységes, meg nem szűnő koppanása kelti bennem azt az érzést, hogy minden felgyorsult, vagy az emberek tényleg lélekszakadva rohannak?
olvass tovább
