A múltam vagy, a jövőm így nem lehetsz

Mert polcra tettelek mindenestül, nem dobtalak ki. Emlékszem, és szeretem az emléked. Előveszlek időről időre, engedem, hogy átjárj, aztán tovaengedlek. Nem gondolom, hogy a jelenem, jövőm kellene, hogy legyél. Így nem jöhetsz vissza, kérlek, ne is gyere vissza. A múltam vagy, lehetne, hogy továbbra is az maradj?

Nem tudom, hogy van-e helyed itt mellettem. Nem tudom, hogy lehetsz-e bármi más nekem, a múltam helyett a jövőm vagy jelenem. Képes vagyok-e mást érezni irántad, akarok-e egyáltalán?

Tiéd a kedvenc hajnali csókom. Te vagy a törődés, az igazi odaadás. A lelkem egy darabja, a majdnem családom. A felejthetetlen, perzselő útmutatás. A filmbéli, hihetetlen szerelem. Az egyik, a történeteim közül. Akárhányszor látlak, érzem, amit éreztem. Szeretem, hogy érzem, de azt hiszem, csak ennyit szeretnék. Félek mást érezni, a jövőmbe rajzolni, mert a múltam nem férhet oda. Az, aki voltál, aki veled voltam, akik együtt voltunk nem jöhetnek velünk tovább. Ha a jövőm lennél, ne legyél többé a múltam: mert a múltamnak csak egy csókot adnék, a jövőmnek viszont az életem.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szentes Flóra Babett

Abban hiszek, hogy mindannyiunkban megtalálható ugyanaz. Rejlik bennünk valamiféle közös mélység, mely sokszor úgy tűnhet, érthetetlenül terül elénk csupán. Mégis azt gondolom, hogy minden érthetetlen könnyen értelmet nyerhet a megfelelő hívószavakra. Minden mozzanatommal azon vagyok, hogy megtaláljam ezeket a szavakat, s írásaimmal megszólíthassam olvasóimban azt, ami mindegyikünkben benne van. További tartalmakért látogass el a „Flóra Babett” néven futó Facebook oldalamra – várlak, s köszönet, amiért velem tartasz!