A pontos időzítés

Még egyszer mondanám, hogy nagyon sajnálom. Elmondanám, hogy az árnyékomban több életerő lapult, mint bennem akkor, ott. Meggyónnám a makacsságom, az önfejűségem és azt is, hogy mennyire bánom. A rendkívüli bátortalanságom, bizonytalanságom és az érzelmektől túlcsordult ballépéseket.
A harmadik és egyben utolsó tökéletlen időzítésem a legfájóbb. Utólag jöttem rá leginkább az értékedre.

Annyira buta voltam, hogy észre sem vettem mit nyertem veled. A magány érzése, az emlékek visszakúszása, a zord felismerés. A késések áradata. ha előbb szólok, ha előbb kérek bocsánatot, ha előbb felfogom, hogy mit is jelentesz, akkor talán másképp végződik. Sok értékes embert vesztünk el így. Csak megyünk tovább az úton és mikor már nem tudunk visszafordulni az eszünkbe villan, hogy valahol meg kellett volna állni. De már mindegy. Vár az út további része, kár lenne visszafordulni, nem érné meg a ráfordított időt, így csak megyünk tovább az ismeretlen úton, ahol talán nem is vár ránk több ilyen kincs.

Hát ennyi ez a vallomás. Az időzítésről, amiben a tények állása szerint én nagyon rossz vagyok. Az előre megírt darab szerzője nem volt velem akkoriban túl kegyes. Nagy bukások kellenek a nagy talpra állások előtt. Teljes széthullások, a teljes újrakezdés előtt.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!