Akik alszanak és akik ébren vannak

Az, hogy ki mikor ébred fel, válik a cselekedeteiben felelősségteljessé egyéni és olyan dolgok irányítják, amire szintén nincs rálátásunk. Még szakmai körökben is ki merik mondani, hogy vannak bizonyos gaztettek, amelyek semmilyen külső segítséggel nem orvosolhatóak. Van aki hiába kap jeleket, hiába ölte meg több ember lelkét, hiába tarolt már le mindent és mindenkit, lelkileg annyira tudattalan, hogy nem is érzi ennek a súlyát. Ilyenkor mondják azt, még a pszichiáterek is, hogy az ilyennek valami óriási tragédia, betegség vagy baleset kell ahhoz, hogy a saját fájdalmain keresztül legyen lehetősége elgondolkodni a cselekedetei súlyán. Ezeket minden esetre nem irigylem. Viszont hiszem és látom, hogy mindennek eljön az ideje és mindenki megkapja a szembesítést, így vagy úgy.

Tehát a kérdés az az, hogy alszol-e vagy igyekszel felébredni, amíg még te dönthetsz?

Azok között, akik alszanak és azok között, akik ébredeznek alapvetően annyi a különbség, hogy míg az egyik játékszere az életnek, a szerepeinek és nincs tisztában az élet igazi törvényeivel, ezért azt gondolja bármit megtehet büntetlenül, a másik viszont átlátja, hogy mindenért felelős és minden visszatér hozzá, ezért nem cselekszi meg.

Véleményem szerint, ha megengedjük magunknak az érzelmek megélését és nem bújunk ki alóluk és azt is megengedjük magunknak, hogy szembesülünk azzal, hogy másoknak mit okozunk és mind ez tud az élet tiszteletével párosulni, felébredhetünk.

Az archetipusos mintáink addig játszatják velünk a szerepeinket, amíg játszani akarunk. Viszont ez egy kegyetlen játék és addig soha nem lesz vége, amíg nem döglöttél bele a tudatba, hogy ez is te voltál, mindezeket te tetted, majd nem döntöttél úgy, hogy egyszerűen abbahagyod. Akkor tudod abbahagyni, ha be mered vállalni hogy egy színdarabon kívüli életet élj, olyanokkal, akik már szintén nem játszanak. Azok akik meg még mindig a színpadon vannak továbbra is azt fogják hinni, hogy ez a jó és nincs más élet. Hisz tudod, "boldogok a lelki szegények". Én még is azt gondolom, hogy csak tudattalanok, mert tudattalanul megtehetsz bármit. Nem fog fájni. Ez a lényeg. Tudatosan, úgy, hogy tudod mit okozol, annyira fájni fog, hogy nem teszed tovább. Mindenki dönthet, saját belátása szerint.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.