Amikor nehéz, akkor fejlődsz!

Nem segíteni annak, aki segítséget kér, hamis képet festeni magadról, és a külsőségeket tökéletesre retusálni, miközben a belső fejlődésedbe nem fektetsz energiát, na az ciki. De összetörni, gyengének lenni, megbotlani vagy épp elesni korántsem az. Amikor a béka feneke alatt gubbasztasz, szeretném, ha eszedbe jutna, hogy azért van, mert az életed legfontosabb területén kell dolgoznod: MAGADON! Hisz, a való Világban nincs filter, és nem tudsz az arcodra mosolyt photo-shoppolni.

Itt bizony elengedhetetlen a saját fejlődésedhez az, hogy szembe nézz a nehezebb napokkal, és megtanulj felállni. Újra meg újra. Megpróbálhatod kikerülni a gödröket, vagy akár átugrani is, de hidd el, az élet addig fogja eléd dobálni, míg meg nem tanulod a leckét. Míg nem fejlődsz. Mert a nehézségek érted vannak. Még a legszürkébb nap is tanít neked valamit. Csak rajtad áll, mennyi akadályt tudsz leküzdeni, ahogy az is, hogy hányszor vagy képes erőt venni magadon, és felállni. Nem ciki az, ha felvállalod, és megtanulsz együtt élni a nehezebb időszakokkal is. Teljesen rendben van, ha nem érzed magad mindig, minden percben boldognak, sőt, az is oké, ha épp totál idegesít még az is, ha valaki levegőt vesz. De a saját nehézségeidet csak te tudod leküzdeni. Azért kaptad, mert dolgod van vele, és magaddal is. Egy idő után, kellő tudás birtokában pedig Te magad is érezni fogod, hogy mennyit tanulhatsz egy – egy nehezebb időszakból, és már te sem nehézségnek, sokkal inkább fejlődésnek fogod megélni.

A boldogságnak viszont elengedhetetlen része a fejlődés is. Pont mint ahogy hupa nélkül sem lenne hepe. Igenis megkell dolgoznod azért, hogy aztán egy olyan tükörképet láss a tükörben, akinek nincs szüksége filterre.

Ahhoz pedig, hogy a legjobb önmagad legyél, elengedhetetlenek a nehézségek. Legalábbis a való Világban. Minden más, csak mese! – ezt még Micimackó is tudja!

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!