Én az elfogadásban hiszek - És te miben?
De mit is várok, nem igaz? Ennél kisebb horderejű dolgokban is képtelenek egyesek az elfogadásra. Hisz jól félreértelmezték például, a jogom van a véleményemhez kezdetű dolgokat is. Pedig nem olyan nagy ördöngősség szerintem, továbblapozni azt, ami nem tetszik vagy elsétálni ártás nélkül onnan, ahol nem tudok segíteni.
Mert igen, tényleg mindenkinek joga van a véleményéhez, de ahhoz nincs, hogy a másik arcába ordítsa azt. Mégis rengetegen éreznek valamiféle kényszeres késztetést arra, hogy bár "csak" verbálisan, de bántalmazhassanak másokat. Nem jöttem még rá, hogy minek okán okoz kéjes kielégülést egyeseknek, hogy sárba tiporhassanak másokat, de az holtbiztos, hogy tőlük is hamarabb hánynám el magamat, mint azoktól, akik felvállalják önmagukat.
És lehet, hogy én egy eltévelyedett flancos Buddha reinkarnáció vagyok csak, de egyedül az elfogadást tartom elfogadható magatartásnak.
Úgy gondolom, hogy senki sem áll a másik felett és senkinek sincs joga ítélkezni senki és semmi felett. Én a magam háza táján söprögetésben hiszek és, ha engem kérdeztek, nem a "másságot" kell a négy fal között tartani, hanem a tudatlan embereket.
Én az elfogadásban hiszek. És te miben?
További írásaimat a honlapomon és Facebook oldalamon olvashatod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez