És boldogan éltek, amíg…

Talán új bútorok kellenének, vagy csak egy persely, amiből egyszer talán egy kuckó kezdőrészlete lesz. Vagy olyan munkahely, hogy ne felváltva tartózkodjunk az albérletben. Szabadnapok, amik a fáradtság ellenére is meghitten és élménydúsan telnek. Utazások, amik közben én minden fűt-fát lefotózok, míg te bölcsen az agyadba vésed az emlékeket.

Kutyasétáltatás a szőlőhegyen, ahol a zajos fővárostól elszakadva végre átadjuk magunkat a csendnek. Közös főzések az apró konyhában, ahol végül úgyis tiéd lesz a főszerep. Világmegváltó borozgatások a holdfényben. Csini ruha és színház, koncert a mozi helyett; társasjáték, könyvek és villanyoltás utáni hosszas, összebújós beszélgetések.

Nincs értelme a halogatásnak, a mostezértazértnem-nek. Ilyenkor télen valahogy még erőteljesebb érzem, hogy az élet mennyire véges. Élni szeretnék, de úgy tényleg; kipróbálni olyan dolgokat, amiket még nem. Több lenni annál, mint, aki most vagyok. Kreatívan törni előre, és nem megtorpanni a legkisebb akadály előtt. Építeni a kapcsolataimat, a tudásomat, a hitemet; átadni magam minden egyes pillanatnak és boldogan élni, amíg… Csak, hogy legyen értelme.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!