Az ember nem kerülheti el a sorsát.
A félelmek és a lerombolt önhit mindig rossz tanácsadóink. Mert a félelem még a legnehezebb percekben sem lehet opció. Nem állhatunk ellen a saját utunknak pusztán azért, mert nem akarunk újra szembenézni a padlóval. Mert bár meg lehet tenni, hogy likvidáljuk az érzéseket, azonban az érzelmi sterilitás következménye az lesz, hogy a boldogság sem ér el hozzánk. Ki lehet zárni a rosszat, de vele együtt a jót is kizárjuk.
Minden egyes nappal, amit úgy töltünk el, hogy elkezdünk figyelni a belső megérzéseinkre, közelebb visznek ahhoz, amire igazán vágyunk. Néha megéri vállalni a kockázatot valamiért, amiről talán nem is gondoljuk, hogy elvezet minket a megfelelő irányba. Az instabilitásunk ellentéte a kiteljesedés lesz. Addig, amíg folyton csak azt mantrázzuk: „jó nekünk ez így, legalább nem fáj” vagy „nem tudom, hogy mit akarok”, addig sosem érjük el azt a pontot, ahol végre vállalni fogjuk a felelősséget a saját boldogságunkért. Mert minden belőlünk ered, és dönthetünk úgy is, hogy végre tényleg boldogok akarunk lenni, és megéljük a jelen pillanatát.
Továbbiak írások itt!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez