Miattad maradtam

Éveken át hallgattad, Neked meséltem. Remélted és reméltem. Éppen ezért rég nem akartam egyedül lenni, amikor integetni kell. Mégis megtettem.
Bárcsak ne hittem volna az utolsó pillanatig, hogy fogni fogod a kezem közben. Hogy odaöleled azt a kínkeservest. Hogy többé nem játszol nélkülem ezen a gyönyörű földi játszótéren. Bárcsak ne haltam volna egy kicsit meg. De hiszen éppen csak túléltem. Hogyan is történhetett volna velem több minden? Pedig hittem, hogy nem hagy sokáig kibillenve az élet.

Hittem, hogy ha valamikor, akkor most jönni fogsz. Hittem, annyira hittem gyermeki szívvel, hogy egyik játék sem érdemes annyira, hogy egyedül hagyj ezzel. Féltél tőlem? Mondd, miért nem hallottad a szívem, amikor az veled egy?

Csak azt a teát akarom inni veled, amely soha nem fogy el ebben az életben. Végtelenül beszélni felette. Nézni a csodálatos szemedbe. Együtt lenni a jelenben és hívni a jövőt a keblünkre. Azzá a családdá lenni, amelyet szentül ígértünk egymásnak az égben. Határtalan, formabontón, őszintén élni földi létünkben. Nem számít, hogy mennyi idő telt el. Nem számít, hogy már-már idegenné lettünk. Semmi sem, hisz a lelkünk egy.

• érzések lélekhangok vágyódás

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szentes Flóra Babett

Abban hiszek, hogy mindannyiunkban megtalálható ugyanaz. Rejlik bennünk valamiféle közös mélység, mely sokszor úgy tűnhet, érthetetlenül terül elénk csupán. Mégis azt gondolom, hogy minden érthetetlen könnyen értelmet nyerhet a megfelelő hívószavakra. Minden mozzanatommal azon vagyok, hogy megtaláljam ezeket a szavakat, s írásaimmal megszólíthassam olvasóimban azt, ami mindegyikünkben benne van. További tartalmakért látogass el a „Flóra Babett” néven futó Facebook oldalamra – várlak, s köszönet, amiért velem tartasz!