Mindig csak búcsúzom

Hiába álltam előtted darabokra törve, hiába volt minden annyira az én hibám, mint a tied, nem volt visszaút. Mondtál szavakat. Ostoba, jelentéktelen, oda nem illő, összefüggő szavakat, s én nem értettem. Ez a búcsú? Ez.

Talán ezért búcsúzom tőled újra és újra. Talán még mindig hiányzik az a szívet tépő, igazi búcsúzás. Talán, ha újra ott lehetnék veled, erősebb lennék. Őszintébb. Szerethetőbb. Nem lehet, ezért búcsúzom. Elbúcsúzom, mikor megszólal a dalunk a rádióban, s én tudom, már soha nem táncolhatok rá újra veled.

Elbúcsúzom, amikor a kedvenc éttermünkben megrendelem a főételt, s te már nem ülsz mellettem. Nem akarod megkóstolni, milyen az enyém, nem adsz a tiedből, hogy aztán a végén cserélni akarjak. Nem vagy ott. Már nem velem. Elbúcsúzom, amikor valaki téged emleget a barátaink közül, mikor próbálok mindent kizárni, ne halljam mennyire boldog vagy. Boldog nélkülem.

Elbúcsúzom ősszel, s ugyanezt teszem tavasszal. Teljes szívemmel szerettelek, mindig ott voltál mindenhol, mindenben. Már nem szerethetlek, mégis megmaradtál. Mindenhol. Mindenben.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!