Mit csinálj, ha nagyon fáj?
- 2019. május 31.
-
Várszegi Réka
- Komment
Ez nem igaz…Azért volt számomra ő fontos, mert megláttam benne a jóságot, a csodát, hogy mennyire értékes és szeretni való. És ezt most is így látom. Nem tudom őt másképpen látni, csakis a szeretetem szemüvegén keresztül, és ezen nem is akarok változtatni. Nem akarom a fájdalmamat azzal csökkenteni, hogy belemagyarázom: nem is értékes, amit elvesztettem. Mert az…
Az, hogy ő ugyanezeket a szeretni való dolgokat nem látta meg bennem még nem jelenti azt, hogy nincs is ott. Szilárdan kell tartanom saját értékességem, saját csodálatosságom tudatát, akkor is, ha valaki, aki számomra fontos ezt nem tükrözi vissza. Nem szabad elvárni, hogy mindenki szeressen, és nekünk sem kell megkövetelni magunktól, hogy mindenkit szeressünk. Persze ez ellen lélek szinten tiltakozunk, hisz tudjuk jól, hogy végső soron szeretetből vagyunk, és olyan nincs, hogy valaki ne szeressen bennünket. Ettől függetlenül itt a földi síkon ezt nem tudjuk megélni. Van, akivel jobban megy, van, akivel egyáltalán nem. És persze ujjong a lényünk, ha végre találunk valakit, akivel menne. Akkor érezzük meg hirtelen, hogy mennyi ajándék is van bennünk, amit oda szeretnénk adni…és ezért fáj a visszautasítás, mert nem tudod megélni azt a sok csodát, ami szerinted a találkozásban benne volt. Nehéz azt megélni, hogy a másiknak ez nem kell…
De ez nem azt jelenti, hogy ez nem értékes…nem azt jelenti, hogy el kéne vetni, el kéne dobni ezeket a bennünk lévő csodákat. Ez a mienk. Rossz, hogy nem tudod odaadni, hogy nem tud kiáramlani, mert szinte feszít. Vallom és hiszem: a szeretet soha sem fáj, ha leengedjük az egogörcs és az önvédelem falait, akkor utat engedünk a sebezhetőségnek is. Ha sebezhetőek vagyunk, akkor lehet, hogy megsebeznek…ahogy most engem is. De nem húzom vissza a falaimat. Sőt…még jobban leengedem őket. A Valódi Erő a sebezhetőség ereje…a többi csak görcsös önvédelem. Az elmém vádló, önvádló litániája helyett amennyire csak tudom átölelem magam és az életet…
Ezek most a legfontosabb kérdéseim:
Hajlandó lennék elismerni, hogy jó vagyok, és még jobb és még jobb bármitől és bárkitől függetlenül?
Elismerném, értékelném önmagam még akkor is, ha ezt a másik nem teszi meg?
Szerethetem még most is magamat? Tudok kedves lenni most önmagamhoz?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez