Napi Júlia: Ismeretlen ismerős

A nő haját félre simította és a nyakába csókolt. Pont úgy, mint minden alkalommal. Bal kezével átfogta a derekát, magához húzta, beleszagolt a hajába, majd a hajtól szabad pici, illatos bőrét az ajkai közé vette. A blúz gombjait egyenként nyitotta.

- A melled az én szemem láttára lett kerek almából, barack. Nekem mégis ugyanolyan szép. A szemed sarkában a ráncok velem futottak. A hajad megfestette az idő, mégis szebb, mint valaha. Ismerlek. Mert az enyém vagy. Tudom, hogyan sóhajtasz majd abban a pillanatban. A szádat megnyitod. A tested megfeszül. Akkor, csak akkor sóhajtasz majd, egyetlen egyet. Csak egyet.

A nő ott ült meztelenül. Lábait kinyújtotta. A szőnyeg mintáiba túrt jobb lábujjaival, kezeivel a fotel karfájába kapaszkodott és kicsit előre dőlt.

- Mi lenne, ha minden, amit láttál belőlem nem is lenne valóságos? Mi lenne, ha kiderülne nem ismertem meg magam annyira, hogy a valóságot tudjam mutatni neked önmagamról? Mi lenne, ha kiderülne, hogy csak valamilyennek mutatni akartam magam, hogy szeress? Mert mindennél jobban szükségünk van arra, hogy azt hihessük, szeretnek. Mi lenne, ha megtudnád, hogy minden, amit mondtam vagy tettem, ahogy mozdultam, ahogy léteztem, ahogy szerettem, csak illúzió. Egy mintákból felépült személyiség, amit azért építettem, hogy elfogadjanak. Mi lenne, ha kiderülne, van valami mindezen túl? Mi lenne, ha kiderülne, az emlékeinken, a tapasztalatainkon, a bánatunkon és az örömünkön túl, van bennünk valami sokkal mélyebb? Túl az álarcokon valóban élünk és nem csak megúszni akarunk, és elrejtőzni egymás elől, hogy ne sérüljünk. Mi lenne, ha kiderülne, hogy mi mind tudunk igazán létezni és szeretni, csak fel kéne fedezni ezt önmagunkban? Mert már szeretjük azt, akik lettünk és már nem félünk attól, hogy nem olyan lesz a másik, amilyennek elképzeltük, hanem önmaga lesz. És úgy ahogy van szerethető, a tévedéseivel, a hibáival együtt. Mi lenne, ha kiderülne, hogy több vagyok az illatos bőrnél és a vágyaidnál, amit neked okozok? Hogy ennyi év után is van valami több? - kérdezte a nő, hangja alig hallható.

A férfi felállt. Egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát és az asztal szélébe kapaszkodott. A nő felöltözött. Az ing gombját félregombolta. Cigarettára gyújtott. Majd elnyomta. Az ablakot kinyitotta. Majd becsukta. A férfi felhajtotta a második italát. A nő újra a fotelba ült. Lábát felhúzta. A férfi a nő elé kuporodott és ujjaival a szőnyeg mintáiba kapaszkodott, miközben egyet sóhajtott. Csak egyetlen egyet.

- Szeretnék megismerkedni veled. – mondta alig hallhatóan.

A virágminták az ujjai alól beszaladtak a redőny falra vetült fénycsíkjaiba.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.