És tudom, nem volt véletlen, hogy kapcsolódtunk egymással. Mert egymás mellett tanulunk meg újra hinni az élet csodáiban, és egymásban is. Egymás szemén keresztül meglátjuk újra önmagunkat. És nekem sem kell más. Talán te még azt hiszed, nekem az az érzés kell, ami eléget, de én már nem arra vágyom. Én már tudom, hogy az igazi érzés mélységéhez idő kell és a belefektetett energia.
Amikor sorozatos veszteség ér minket az bizony fájdalommal és bizalmatlansággal tölt el. Hiszen a boldogság, az örömforrás kicsúszik a kezünkből. Igen ám, de talán pontosan ez a cél. Pontosan ezen keresztül értjük meg azt, hogy semmi sem lehet örök és semmit sem birtokolhatunk. A boldogságot nem helyezhetjük magunkon kívülre.
És az élet mindig kárpótol. Mindig kiegyenlít. Mert nem vagyunk egyedül. Most sem. Én veled, Te velem. Hogy nem volt véletlen. Hogy megérhetjük, fogom a kezed és te is az enyémet. Mert egymást kaptuk a múltért, amit most még nem értesz. De egyszer elfogynak majd a kérdések, és akkor eljön az az idő, amire vártál. És akkor végre kitisztul a kép, hogy lásd nem véletlen volt…
További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod. Instagram.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez