Vége

Hiszen menekültél minden és mindenki elől. Menekültél az érzések elől, menekültél a kötődés elől. Menekültél a bizalom elől. Menekültél a nyitottság elől. Menekültél a csalódás elől és menekültél a boldogság elől. Tudod, közben én megtanultam a képzeletemmel rajzolni boldog perceket. Újraálmodni milyen érzés élni és érezni. Milyen érzés lenne újra a karjaid között lenni és nevetni, majd a csókjaidban elveszni. Minden este elalvás előtt végignéztem képzeletem filmjét, emlékeink képkockáit, és az űr, ami bennem tátongott mindig könnyeket csalt a szemembe. Nem haragudtam rád soha egy percig sem, de fájt.

Legfőképpen azért fájt, mert tudtam, hogy el vagy veszve valahol a világban. Hogy nem azért mész messzire, mert ott vár rád a boldogság, hisz akkor én is boldog lennék a tudattól, hogy jó Neked. Tudtam, hogy valahol, messze tőlem és mindentől távol, téged is a magány ölel át esténként. Hogy nincsenek szavak, amikkel ki lehetne fejezni, amit megélsz legbelül, pont úgy ahogyan én. Magányos út ez, tudtad jól és mégis ezt választottad. A te döntésed volt, fejjel a falnak… ilyen voltál, ilyen vagy. Talán éppen ezt szerettem benned a legjobban.

Két ember között az erős kötelék mégsem bizonyult valóban erősnek. Néha nincs más választás, mint a néma csend, mert van, ahol már a szavak is veszítenek az erejükből. Azt hittem, ha egyszer újra látlak, millió dolgot fogok mondani majd és válaszokat követelni, most pedig csak azt érzem, hogy csendben akarok maradni, miközben nézlek téged. Elfogytak a szavak, mert ezúttal tudom, hogy itt ahol a szavak és a szeretet egybefolyik, itt van vége….

További írások itt!

Instagram ITT 

• búcsú elengedés érzelmek kapcsolat magány szakítás szerelem szeretet

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak.