Hevesi Kriszta, sport- és szexuálpszichológussal, sűrű programja miatt a fogadóórája alatt készítettem interjút, és annak ellenére, hogy friss diplomásként kicsit magam is hallgatónak éreztem még magam vele szemben ülve, Kriszta az első pillanattól kezdve végtelenül közvetlen és barátságos volt, akinek ugyanakkor minden mondatából süt a szakértelem. Valószínűleg éppen ezért örvend ekkora népszerűségnek a saját diákjai körében is. A közel egyórás beszélgetés során szó esett róla, a modern párkapcsolatokról és párkeresésről, azok problémáiról, természetesen a szexualitásról, de még a nők orgazmuskészségéről is.
- Ritka, hogy egy, a szakmában ilyen magas szinten elismert szakember a médiában ennyire aktívan szerepeljen, és nem csak a szakterületéhez kapcsolódóan. Nem tartottál attól, hogy például a dzsungeles szereplés hátrányt okoz majd, veszítesz a presztízsedből, mint pszichológus?
- Érdekes, ez bennem fel sem merült. Úgy gondolom, hogy az ember emberi arca nem szégyellni való. Ez a műsor nem a klasszikus értelemben vett valóság-show, semmi olyan nem történt benne – semmi olyat nem csináltunk –, ami miatt most kínosan kellene magunkat érezni. Abból az aspektusból mást vártam a műsortól, hogy személy szerint több kihívásra, erőpróbára számítottam. A környezetem, a barátaim, a kollégáim és a hallgatóim is nagyon jól tudják, hogy mennyire szeretem, és milyen fontos szerepet tölt be az életemben a mozgás, és én emiatt vállaltam főképp a műsorban való szereplést. A fizikai aktivitás elsősorban nem is a külcsín miatt, hanem az egészség, az állóképesség (sőt, a szexuális működés!) szempontjából kiemelkedően lényeges. Ilyen értelemben kicsit küldetésként fogtam fel a Celeb vagyok, ments ki innent – hogy azt bizonyítsam, hogy az ülő foglalkozás nem feltétlen jelent egyfajta kötelező eltunyulást („homo sitting”) is egyben. Persze, sokan sokféleképpen értelmezték a dzsungelbéli kalandozásomat. Hadd mondjak egy rövid példát arra, hogy ugyanazt a dolgot miképp lehet pozitívan és negatívan is felfogni. Sportolókat is oktatok, őket gyakran tanítom a mentál tréning (a gondolati képsorok segítségével végzett mozgáskorrekció) alapjául szolgáló relaxációs technikákra. Egyik lány nem vette észre, hogy amikor elkezdődik az óra, rendszerint bezárom az ajtót – hogy mások ne nyissanak ránk, megzavarva őket a gyakorlásban – s döbbenten nézett rám távozáskor: „Mi be vagyunk zárva???” „Nem, ők vannak kizárva” – válaszoltam – „ami számunkra a biztonságot jelenti”. Érdekes példája ez annak, hogy ugyanazt a dolgot miképp lehet homlokegyenest ellentétesen is értelmezni. Ugyanígy a külcsínt, a saját testtel való törődést: a hiúság diadalának, a jó közérzet zálogának, vagy akár kihívásnak. Ezért hangsúlyozom gyakran, hogy „a test a lélek temploma – ne alakítsuk át romkocsmává”. Egészségünk egyik kulcs komponense a rendszeres testedzés.
- Volt olyan felkérés, megkeresés, amit viszont visszautasítottál? Mi a döntő számodra egy ilyen helyzetben?
- Sokszor kapom kritikaként, hogy nem csupán tudományos igényességű műsorokat vállalok. Ez így igaz. A médiának nagyon fontos funkciója a szórakoztatás, s én nagyon boldog vagyok, ha változatos köntösbe öltöztetve, minél szélesebb réteghez juthatnak el a pszichológiai kutatások eredményei, üzenetei. Hisz ezért vagyunk, ezért dolgozunk. Egy segítő szakmát képviselek, amely tudása nem csupán a könyvespolcra való. Ha fellengzősen megmaradok a saját „elefántcsont tornyomban”, akkor épp azokról feledkezem meg, akikért vagyunk. Ha nemet mondok, megy más, aki lehet, hogy adott területen kevésbé járatos. Az is igaz, hogy meglehetősen extrovertált személyiség vagyok, de véleményem szerint minden előadónak valamilyen szinten annak kell lennie, különben nem lenne bátorságunk kiállni. Azonban ennél sokkal fontosabbnak tartom az alázatot, ami számomra azt jelenti, hogy a szereplésem ne öncélú legyen, hanem másoknak előnye származzon belőle, valamit elindítson, gyógyító legyen. Épp ezért, ha szakértőként hívnak, szinte mindig megyek, ezzel szemben rendszeresen visszautasítom a riporternek vagy műsorvezetőnek való felkéréseket. Ennek egyik oka, hogy megszoktam egy kérdezéstechnikát, amely a minél gyorsabb problémafeltárásra irányul, ami azonban két ember – a pszichológus és a hozzá forduló – magánügye. Ugyanennek a nagy plánum előtt való megjelenése súlyos etikai vétségnek számítana, s vélhetően hiába igyekeznék a felszínen maradni, félő, hogy néha automatikusan belecsúsznék a mélyebb kérdésekbe. Másrészről pedig mindenhez én sem értek… Ezért úgy gondolom, ha lehetek egy hasznos szakértő, akkor nem akarok egy rossz riporter vagy műsorvezető lenni. Emellett egy bizonyos szintig én is szívesen megnyílok – ezt jelezték a Celeb vagyok, ments ki innen vagy a Hal a tortánban való kalandozásaim – de szerepváltásban semmiképpen sem gondolkodom.
- Előadóként mi az, amire a legnagyobb hangsúlyt fekteted? Mi a legfontosabb, ha az ember fel akarja kelteni és fenn is szeretné tartani a fiatalok figyelmét?
- Egyrészt, hogy hasznos, másrészt, hogy figyelemfelkeltő (és fenntartó) előadó legyek. Nagyon fontosnak tartom a pszichológus hallgatóknál megalapozni azt, hogy a sok segítő szándék mellett a saját lelkükre is vigyázzanak, ne égjenek ki – hisz csak akkor tudnak ők is másokat tölteni. Minden embernek tisztában kellene lennie azzal, hogy az ő lelke mit bír el. Nem lenne ennyi depressziós, megtört, rossz hangulatú ember, ha nagyobb lenne ez a fajta tudatosság, önreflexió önmagunkkal szemben. Emellett nagy hangsúlyt fektetek az elmélet és a gyakorlat összekapcsolására, a szemléletes példákra, esetekre. A figyelem fenntartásához pedig elengedhetetlen eszköznek tartom a humort.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez