A jóga világnapja
2014 decemberében, az indiai kormányzat kezdeményezésére, az ENSZ közgyűlés nagy többséggel fogadta el határozatában, hogy június 21-e a jóga világnapja legyen. Íme, egy kis programajánló a holnapi kínálatból.
olvass tovább2014 decemberében, az indiai kormányzat kezdeményezésére, az ENSZ közgyűlés nagy többséggel fogadta el határozatában, hogy június 21-e a jóga világnapja legyen. Íme, egy kis programajánló a holnapi kínálatból.
olvass továbbAz első tavaszi napsugarakat kihasználva kedves barátnőmmel, Esztivel, aki, ha gasztronómiáról van szó meglehetősen kritikus, és kevésbé kedves, úgy döntöttünk, hogy egy napra kirúgunk a hámból, elpártolunk a szokásos, unalmas munkahelyi étkezdétől, és kipróbálunk egy nemrégiben nyílt éttermet a belváros szívében. A frekventált helyen található B40 Wok&Walknak minden téren beszélő neve van, hiszen az ötödik kerületben, a Bajcsy Zsilinszky út 40. szám alatt található, és a hely (egyik) specialitása a vendégek által kiválasztott alapanyagokból készülő thai wok ételek, melyet akár elvitelre is rendelhetnek. A B40 kínálatában azonban nem csak a thai fúziós konyha remekeivel találkozhatunk, hanem az olasz ízek szerelmesei is válogathatnak házi tortellinikből, de leveseket, wrapokat, tavaszi tekercseket is kóstolhatunk.
olvass továbbA mai fitnesztrendek eladhatóságát nagyban javítja, ha a fekínált mozgásformát a funkcionális jelzővel is megtámogatják. És ennyi nagyjából elég is a résztvevőknek ahhoz, hogy boldog elégedettséggel távozzanak az adott óráról
olvass továbbA Samsung és az IKEA az eszközcsatlakoztatás új korszakába kalauzol minket azzal, hogy a Wireless Power Consortium (WPC) nevű iparági szövetséggel együttműködve forradalmi, és mégis az IKEA praktikumát ötvöző mobil töltési lehetőséget kínál. A Samsung újonnan bemutatott készülékei a Galaxy S6 és az S6 edge a világon először kínálnak olyan beépített vezeték nélküli töltési technológiát, amely legkülönbözőbb töltőállomásokkal is kompatibilis. Az új Samsung okostelefonoknak, valamint az IKEA vezeték nélküli töltésre alkalmas bútorcsaládjának köszönhetően a felhasználók a közeljövőben egy kábelektől és konnektoroktól mentes otthonban találhatják magukat.
olvass továbbAz Adventi Ünnep a Bazilikánál idén nyolcvan kiállítóval nyitott meg, újdonságként már a Zrínyi utcán is forró, gőzölgő ételeket és italokat kínálnak az árusok. A tradicionális hazai ízek mellett street food, a forralt bor mellett kreatív forró koktélok találhatóak a választékban, ahogy a tér és a környék legjobb bárjai, éttermei is izgalmas téli koktélokkal készültek fel a belvárosba érkező vendégek fogadására.
olvass továbbLátványkonyhával, tradicionális bajor ételekkel és hamisítatlan Oktoberfest hangulattal vár mindenkit a megújult Paulaner Sörház. Az átalakított belsőtér mellett az étlapon is felfedezhetünk néhány újdonságot: a látványkonyhában faszénen sült grill húsok és halak készülnek, valamint sokkal szélesebb desszertkínálat várja a vendégeket.
olvass továbbLupus, mint farkas szóból jön a mindenki által imádott, másolt minta világítási rendszer a Lupine. Miért pont a Lupine lámpák? Számos kínai másolata létezik ma már töredék áron. Sőt egyes amerikainak mondott de kínában gyártott márkák is másolják a Lupine rendszerét.
olvass továbbLassan búcsúzunk a nyártól, a szabadban töltött, forró estéktől, a lenge ruháktól, a fesztiváloktól. Nyáron dúskálhattunk a szabadtéri koncertek kínálatában, hiszen jobbnál jobb előadók bulijára válthattunk jegyet idén is. Augusztus utolsó hetével azonban vége a fesztiválok nyújtotta önfeledt szabadság érzésének. De ne búsulj egy cseppet se! A Samsung Galaxy S5 készülékkel és a Samsung Audio Multiroom rendszer segítségével ismét átélheted a nyári tombolás minden pillanatát.
olvass továbbA főszezonban foglaltak a szállások, egyre jobb vendéglátóhelyek nyílnak és elárasztják a partot a fesztiválok, de a Balaton, legnépszerűbb belföldi úti célunk ennél jóval többet kínál. A borkedvelők itt 22 borvidékünk közül hat régiót helyben fedezhetnek fel, hogy megtalálják a nyár slágerborát, de várja őket a VinCE Balaton rendezvény is, ahol közel 30 pincészet és számos gasztrokiállító mellett hajós borkurzuson kóstolhatják a helyi és messzi borvidékekről ideérkező különlegességeket.
olvass továbbMájus 22-én megnyitja kapuit a IX. Budapesti Pálinkafesztivál, amelyen többek között az Év Körtepálinkája is bemutatkozik. A négy napos rendezvényen azonban nemcsak a 27 kiállító több mint 400 féle párlatot felsorakoztató kínálata, de a zenei paletta is igencsak változatos lesz.
olvass továbbIdén május 30. és június 1. között várja a gasztronómia szerelmeseit a hazai gasztro-fesztiválok egyik legnívósabbja, a Gourmet Fesztivál. A Millenárison ismét felsorakoznak majd a legjobb hazai éttermek, borászatok, cukrászdák és a gasztro-világ más jeles képviselői. Míg tavaly a gulyás állt a kínálat középpontjában, idén a rakott krumpli minél változatosabb elkészítése foglalkoztatja majd - a saját fogásaik bemutatása mellett - a séfeket.
olvass továbbIdén tavasszal a Pálinkafesztivál hozza hangulatba a belvárost, május 15-18. között ugyanis ismét a Városháza Parkban nyitja meg kapuit a rendezvény. A régi-új helyszínre költöző fesztiválon rekordmennyiségű, közel harminc kiállító vesz részt, ezúttal is a legjobb hazai párlatokat kínálva. A fesztivál egyik kuriózuma Magyarország pálinkafőzdéinek közös blendje, az Év Körtepálinkája lesz.
olvass továbbJó hírek az Apple-termékek kedvelőinek: Európa vezető irodaszergyártó cége, a Leitz, kiváló minőségű védőtokokat, töltőket és állványokat fejlesztett ki az iPhone és iPad készülékek számára. Az új termékcsalád neve Leitz Complete, és tagjai sokoldalú funkciókat és tetszetős kialakítást kínálnak.
olvass továbbA KÖRBE-KARIKÁBA kerékpáros kalandtúra és sportfesztivál az ország teljes lakosságának megmozgatását, a szabadidősport- és kerékpáros sportágak népszerűsítését, az egészséges életmódra való figyelemfelhívást teremti meg, egy interaktív egyedülálló sportfesztivál keretén belül. Rendezvényünkön mindenkit színes és változatos programkínálattal várunk a Gyömrő-i régió természeti adottságaira és kulturális értékeire való figyelemfelhívásával egybekötötten.
olvass továbbRégi, talált anyagokat újraértelmezni, új kontextusba helyezni, ez az, ami inspirálóan hatott rám, amikor megismertem a Benzolt - mondja Klimó Péter jelmez- és díszlettervező, aki januártól tervezőként, szakmai partnerként van jelen az újrahasznosított férfi táskákat kínáló márkánál. A készülő új kollekció tervezését kezdettől ő irányítja. A februárra elkészülő új sorozat élénk színeivel és erőteljes, karakteres formáival tűnik majd ki.
olvass továbbAz elmúlt évben összesen 30 ezer négyzetméterrel bővült az irodapiaci kínálat, az utolsó negyedévben egyetlen irodaépületet sem adtak át - közölte a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fóruma (BRF). A tavalyi bővülés még így is 30 százalékkal meghaladja a 2012-ben regisztráltat, de a kihasználatlanságban nem történt érdemi változás.
olvass továbbHallottál már olyan olajról, amellyel ruhát tisztíthatsz, süteményt ízesíthetsz és meggyógyíthatod az érzékeny fogínyed? És ez csak három a citromolaj 18 féle praktikus alkalmazási lehetőségéből. A citromolaj pedig csak egy a százféle esszenciális olajból, amelyet egy most indult honlap kínál.
olvass továbbNémetországon kívül csak Bécsben, Stockholmban és Szöulban van négy vagy annál több tagja a láncnak, vagyis a negyedik Vapiano nyitásával Budapest előkelő helyre került az egyedi életformát kínáló franchise-on belül.
olvass továbbMegfiatalít, feltölt energiával és még jobban is alszol tőle: csodakezelés, amelyet nem a NASA kínál az űrhajósainak. A vér intravénás, lézeres besugárzását a Fabian Anti-Aging Clinic vezette be elsőként Magyarországon.
olvass továbbKözeleg a karácsony, lassan hozzákezdhetünk az ünnepi készülődéshez… A szeretet ünnepét még csodálatosabbá teszi, ha sikerül szeretteink számára olyan ajándékot választanunk, amellyel igazán nagy meglepetést és örömet okozunk nekik. A Samsung termékkínálatában a család apraja-nagyja megtalálhatja kedvencét, amelyet szívesen látna viszont a karácsonyfa alatt.
olvass tovább