Kulcsszó keresés /


Az elektromos kicsi – Mini Cooper SE

Önmagában nem új dolog, hogy a Mini Coopernek létezik elektromos változata. Talán az egy picikét izgalmasabb, hogy az egyébként szinte azonosnak tűnő benzines és elektromos kivitel a meghajtáson kívül milyen sok egyéb különbséget is rejt, mintha két egymást nem ismerő fejlesztő csapatnak adtak volna azonos alkatrészeket. Így a végeredmény befoglaló méretek szempontjából természetesen megegyezik, mégis másképpen kerültek az építőelemek egymásra.

olvass tovább

Férfiszempont: A lélek nem sminkelhető

Nem az a baj, hogy egyre nagyobb a világ elvárása az egyén felé, hanem az, hogy az egyén “jó” diákként, de rossz tanulóként igyekszik megfelelni ezeknek. Ezért a ma emberének elsődleges drogja a szorongás lett. Az összes többi csak ennek az enyhítésére szolgál.

olvass tovább

Férfiszempont: Hányszor érezted, hogy kong a lelked az ürességtől?

Még most is emlékszem azokra a hideg februári reggelekre. Alig két hónapja érkeztem haza Amerikából. A napjaimmal mással sem teltek, mint munkával, barátokkal, szórakozással és hosszúra nyúlt éjszakákkal. Ma már tudom, menekültem. Menekültem önmagam elől. Nem akartam egyedül lenni. Nem akartam azt a furcsa belülről rám törő érzést, amit akkor még nem is igazán értettem. Folyton kerestem valakinek a társaságát. Amikor másokkal voltam, boldognak éreztem magam...Ez a helyes kifejezés: éreztem. De valójában nem voltam boldog.

olvass tovább

Az egyetlen Mercedes, amelyik piszkosan is menő - Mercedes-Benz E300de 4Matic All-Terrain

Vannak tökéletes gondolatok, amelyek valamilyen oknál fogva nem terjedtek el eddig. Sok minden közbeszólhat, de talán a legfontosabb az időzítés. A Mercedes E300de több szempontból is kakukktojás miközben ritkán találkozhatunk ennyire jó koncepcióval, ráadásul mindez egy olyan köntösbe lett csomagolva, amely közel áll a tökéleteshez. Nagyon szeretném hinni, hogy a kérdés csupán az, hogy mikor fog elterjedni és nem egy izgalmas vadhajtása lesz az autóevolúciónak.

olvass tovább

Álló csillag az autógyártásban – Mercedes-Benz E 220 D Exclusive

Talán az utolsó Mercedes, amely az összes klasszikus értékkel rendelkezik. A vadonatúj E osztályt volt szerencsénk még egy hétig kipróbálni egy másik, az úgynevezett Exclusive felszereltséggel. Ennek legfontosabb ismérve, hogy a híres álló Mercedes csillag virít a motorháztetőn. Ha vannak szimbólumok, amelyek jelentenek valamit, akkor talán ez az egyik legismertebb. Ami pedig mögötte van az a megbízhatóság, elegancia és a magabiztosság. Az új E pedig ebből a szempontból évtizedek óta semmit sem változik. Csak modernebb, kifinomultabb lesz generációról generációra.

olvass tovább

Az adatok és a valóság – Ford Mustang Mach-E GT és a Tesla Y Preformance

Nem előszőr jár nálunk Mach-E, éppen ezért nem szerettem volna, hogy fölöslegesen ismételjem magam azzal kapcsolatban, hogy mit gondolok az elektromos Mustangról. Mit lehet benne igazán szeretni és mit kevésbé, függetlenül attól, hogy talán a legtöbb pro és kontra érvet ennél az autónál lehet felsorolni. Inkább egyfajta mítosz gyilkos módon a Tesla Y Performance-szal vetettük össze, kényelem, gyorsulás, minőség és ami a legfontosabb, fogyasztás szempontból.

olvass tovább