Férfiszempont: Rossz a kapcsolatom, de ragaszkodom hozzá
Kevés kínzóbb érzés van, mint a bizonytalanság. Minél több bizonytalanság van valakinek az életében, annál zaklatottabb.
olvass továbbKevés kínzóbb érzés van, mint a bizonytalanság. Minél több bizonytalanság van valakinek az életében, annál zaklatottabb.
olvass továbbAz önazonos szó azt jelenti, hogy valaki vagy ebben az esetben valami, a saját belső késztetései, személyisége, véleménye alapján csinál valamit, függetlenül mások véleményétől. A Mazda ebből a szempontból nagyot lépett előre a szememben. Nem a vak ideológiának, hanem a racionalitásnak fejlesztett. A vadonatúj CX-60 pedig ezzel a motorral ennek a fogalomnak a megtestesítője.
olvass továbbEgyszer egy lánynak azt találtam mondani, hogy gusztustalanul szép a szeme. Azt válaszolta, ez neki nehezen jön össze. Erre én: úgy is mondhatnám, undorítóan gyönyörű.
olvass továbbA te szádból is elhangzottak már ezek a mondatok, mikor valakit ejteni próbáltál, mint a fakezű kölyök a fagyit? Azt is tudod, hogy eközben pont az ellenkezőjét gondoltad? Valójában azért pattintottad le a döbbent őzike szemekkel bámulót, mivel meggyőződésed volt, hogy találnál jobbat is. Régen én is elkövettem. Sajnos. Nincs ezen mit szépíteni. Akit tényleg elég jónak gondolsz, akire felnézel, akihez vonzódsz, azt sosem penderítenéd ki ilyen olcsó módon. Azon igyekeznél inkább, hogy teljesnek, kellően szabadnak és biztonságban érezze magát melletted. Kedvezni akarnál neki, sport analógiával élve nem leküldeni a pályáról, hogy idő előtt eltűnjön az öltöző folyosóján, aztán a zuhany gőze alatt, "merhát" annyira jó... Nem?
olvass továbbAz Ignis harmadik generációjának csúcsváltozata járt nálunk. A legmagasabb felszereltséggel és összkerék meghajtással rendelkező modell, amely rengeteg szempontból különlegesnek mondható. A meglehetősen megosztó külsejű kisautóval kapcsolatban nem számíthatunk arra, hogy ellepi az utakat, de rengeteg előnye miatt van kézzelfogható relevanciája a modellnek.
olvass továbbBár a legtöbben a kánikula beálltával az utolsó pillanatban próbálnak klímaberendezést beszereltetni, a szakemberek szerint nincs ok az aggodalomra, hiszen nem kell attól tartani, hogy a készülékekből esetleg hiány alakul ki a piacon. Fontos kérdés lehet azonban, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a választás során ahhoz, hogy egy hosszú távon is hasznos, az igényeinknek és az otthonunk paramétereinek megfelelő berendezést válasszunk. A Panasonic szakértője részletezte, hogy mire érdemes odafigyelni, emellett arra is kitért, hogy miért nem érdemes kihagyni a már meglévő készülékek karbantartását.
olvass továbbBizalmat adsz, vagy csak követelsz? Élsz-e a bizalommal, vagy visszaélsz vele? Letagadod a jelen pillanatot, elhazudod, narkotizálod, menekülsz előle a jövőbe, múltba, vagy elfogadod olyannak, mint amilyen, tudva azt, hogy az elfogadás nem jelent beletörődést? Értékeled magad, vagy leértékeled? Tisztelsz másokat, vagy csupán elvárod, hogy tiszteljenek?
olvass továbbAki erős, az nem karcos. Aki erős, annak saját gravitációs tere van, és vonzóvá válik miatta. Aki erős, az valójában lágy.
olvass tovább"A nő furcsa egy teremtés... hogyan született? A haja... a haja mindent elmond. Temetted-e valaha az arcod egy tengernyi hajba, és kívántad-e, hogy örökké ott maradj? És az ajka, amikor rád tapad, olyan, mint a hűvös bor, amit egy sivatagi utazás után kortyolgatsz.." (Idézet az Egy asszony illata c. filmből)
olvass továbbAz orgazmus a materiális világban megélt egyik legintenzívebb élmény. Mindazon túl, hogy a Férfi és a Nő fizikai szinten ebben az állapotban élheti meg a teljességet, ez egy kilépési pont.
olvass tovább"A vén kéjenc" - gondoltam magamban, ahogy a Balatonparton álló étkezde felé lépdelve, a hatvan pluszos férfira néztem. Látva, ahogy végigméri a mellette elsuhanó fiatal, lenge ruhában lejtő lánykát.
olvass továbbSzerepet játszik a mértékletesség az életedben? Vagy felfedezhetők, látszanak, tudhatók, érezhetők a mértékletesség hiányának következményei rajtad vagy a mindennapjaidon? Megsértődsz, mint egy dedós bakfis, ha valaki erről beszél neked, vagy a következményeire utal?
olvass továbbAz indigó gyermekek olyan 1978 és 1988 között született emberek, akik rendkívüli tehetséggel és képességekkel rendelkeznek. Intuitívak, kreatívak, és sok szempontból sokkal érzékenyebbek, mint az előző generációk tagjai. Honnan tudhatod hogy te is közéjük tartozol? Ha a most következő felsorolásból magadra ismersz, akkor egészen biztosan!
olvass továbbA vadonatúj Peugeot 408 méreteiben, kivitelében, sőt kategória szempontjából is teljesen más, mint a korábbi modellek, amelyeket az utakon eddig láthattunk. Egy keverék, egy különleges mix, amelyet cupé crossovernek neveztek el, de az elnevezés nem mutatja be minden arcát, hiszen egy kicsit szedán és egy kicsit sportkombi is egyben. Mérete és arányai a Peugeot 3008 és az 508-as közé teszik az új típust.
olvass továbbVitatott téma, mely talán már évezredekkel ezelőtt is fejtörést okozott, mikor “homo sapiens Bob” a jól megszokott egy gazella helyett, kettő gazellával tért haza a vadászatból, melynek köszönhetően hatalmasat emelkedett a népszerűsége a törzs lányainak körében. Kardinális kérdés, hogy a nők tényleg a magas anyagiakkal rendelkező férfiakat keresik-e? Természetesen van ilyen jelenség is. Viszont ez a kérdés sokkal mélyebb gondolatokat foglal magában.
olvass továbbAz új Niro esetében, ha az árlistán lévő sorokat nézzük, akkor a legtöbb modell zöld rendszámmal kerül forgalomba, hiszen elektromos, plug-in hybrid és öntöltő hybrid kivitelben elérhető a típus. Ebből a felsorolásból az első kettő jogosult a környezetbarát rendszám használatára. A mostani tesztünk alanya ugyan ezt a kivételes besorolást nem kaphatja meg, de cserébe lényegesen olcsóbb és számos szempont miatt a legracionálisabb választás.
olvass továbbAz autódesign, a szoftver rendszer és az ár/érték arány furcsa útvesztőjébe keveredtem a teszt során. Egy gyönyörű és feltűnő autó, amelyet ismeretlenül is jó ismerősként köszöntöttem a teszthét elején. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik a legfontosabb szempont a fentiek közül. A búcsú mégsem volt könnyes, pedig egy remek autó, de nem adta meg azt a valamit, amit az autózásban általában szeretek. Érdekes tapasztalat volt és tudom a jövő valahol ebbe az irányba vezet.
olvass továbbHarmadik alkalommal is nálunk járt a Kia Sportage, ezúttal a legdrágább és technikai szempontból a legmodernebb változatban. Ez a verzió az úgynevezett plug-in hybrid változat, más szóval konnektoros hibrid. A rövid összefoglalót már az elején muszáj leírnom, reszkessetek egyéb márkák, mert a Kia Sportage ajánlatánál nehéz most jobbat találni.
olvass továbbEgy villámteszt erejéig nálunk járt az Audi középkategóriás kabriója, méghozzá a legsportosabb változatban. A nemcsak gyönyörű és stílusos cabriolet a színfalak mögötti technika és motorteljesítmény miatt igazi sportautós élményt ad. Különleges modell minden szempontból, hiszen ilyen típusú autókat kizárólag a presztízs márkák kínálnak.
olvass továbbAz egyik leggyakrabban feltett kérdés honnan tudhatom, hogy mikor jött el az idő ahhoz, hogy kilépjek a kapcsolatból. Hogy mikor mondjál le a házasságodról, a következőket ajánlom. Ha a válás erkölcsileg szempont számodra, akkor mielőtt ezen az úton haladnál, próbáld meg először legalább egy évig.
olvass tovább