MOBILITY / Autó & Motor


Legjobban megfelelni – Renault Clio E-TECH Hybrid 140 R.S. Line

Ha 2020, akkor a járványon kívül az autógyártók másik kihívása – és erről persze hamarabb tudtak, mint az előbbiről – a CO2 kvóta volt. Nem csoda hát, hogy nincs olyan márka, aki ne igyekezne alternatív meghajtással megjelenni. A Renault sem tett másképpen és rögtön 3 típusában mutatott be hybrid erőforrást. Ezek közül a Cliot teszteltük, amely ellentétben a másik két bemutatott modellel, kisebb akkumulátort kapott és ezáltal nem konnektoros hybrid változatban jelent meg. A keresztségben pedig az E-TECH nevet kapta.

olvass tovább

Hybrid is, dízel is – Ford Kuga 2.0 EcoBlue mHEV ST-Line X M6

Kicsit sikerhajhász címet próbáltam adni a Kugáról szóló cikkemnek, mert biztos vagyok benne, hogy minimum egy-két környezetvédő már csak azért fogja tovább olvasni a soraimat, mert a gonosz megtestesítőjét, a dízelt, egy cikkben mertem említeni az Isteni csodával, amely minimum a Föld nevű bolygó, de egyes források szerint a teljes Univerzum megmentéséért jött létre, a hybriddel. Talán azért teszem mindezt, mert roppant bátor vagyok, amelyet például az is bizonyít, hogy nem hordok maszkot, ha egyedül utazom egy kocsiban (sőt, még a párom társaságában sem).

olvass tovább

A divattal szemben – Honda Jazz e:HEV

Számomra a kis kategóriában mindig a Jazz jelentette az etalont. Emlékszem rá, hogy egyszer egy nagy autókereskedő cég műszaki igazgatója azt mesélte nekem, hogy azért nem szereti a Jazzt, mert annyira kevés a meghibásodás ezzel a típussal, hogy ha minden kocsi ilyen lenne, be lehetne zárni a szervízt. Csak olaj és fékbetét cseréből nem lehet megélni, tette hozzá. Nem akarok az adott úriember tapasztalataival vitatkozni, biztos van ellenpélda, de valahogy ennél a beszélgetésnél értettem meg igazán, hogy a Jazz magasabb listaára csupán egy adat és sok-sok más szempontot is figyelembe kell venni, ha autót választunk.

olvass tovább

A vadonatúj Toyota Yaris és a Lexus LC Convertible is ott van a Világ Női Autója döntősei között

  • 2021. február 12.

A Világ Női Autója díj nemzetközi zsűrijének tagjai már összeállították a 2021-es döntősök listáját. A Világ Női Autója (WWCOTY: Women’s World Car of the Year) zsűrije ma 48 tagú, az autós újságíró hölgyek a világ 38 országát képviselik. Az idei választást különösen szoros verseny előzte meg, komoly harc folyt a döntősök listájának helyeiért. A döntőbe a Toyota csoport két slágermodellje, az Év Autója (COTY) döntősök között ugyancsak szereplő vadonatúj Toyota Yaris és a lenyűgöző Lexus LC Convertible is bekerült.

olvass tovább

Új EU-s gumiabroncscímke, amely még több információt nyújt a fogyasztóknak

  • 2021. február 10.

2021 májusában új gumiabroncscímke kerül bevezetésre annak érdekében, hogy a fogyasztók átfogóbb tájékoztatást kaphassanak a gumiabroncsok különböző jellemzőiről. Az új címkén a gördülési ellenállás és a vizes úttesten való fékezés új szerkezetű osztályozást kapott, míg a zajteljesítményt ezentúl a decibelek száma, és az ennek megfelelő A, B vagy C betűk jelzik.

olvass tovább

Felmenők génjei – Jeep Renegade 4xe – Plug-in Hybrid

A múlt hét óta az egyik kedvenc kompakt méretű SUV-m a Compass. Rengeteget fejlődött minőségi szempontból és megtaláltam benne azokat a pontokat, amelyektől nem csak egy kicsi Cherokee -ként kezeltem. De a trón legfelső fokáról nagyon gyorsan hátra szorult legalább egy helyezést, miután közelebbi ismeretséget sikerült kötnöm a márkatárssal, a közös alapokon nyugvó Jeep Renegade-del. Annak ellenére, hogy tartottam a vicces-mókás dobozforma autótól, a végére örök barátság született közöttünk.

olvass tovább

Menet közben tisztítja a levegőt a vadonatúj Toyota Mirai

  • 2021. február 05.

Néhány héten belül Magyarországra is megérkezik a világ legzöldebb, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó személyautója, a vadonatúj Toyota Mirai. A Toyota úttörő, zéró károsanyag-kibocsátású hidrogén üzemanyagcellás elektromos szedánja a Toyota moduláris GA-L platformjára épül, amely a belső egységek jobb elrendezését és tágasabb ötüléses utasteret tesz lehetővé .

olvass tovább

Irányt mutat – Jeep Compass 4xe Plug-in Hybrid (PHEV)

Pár ével ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Jeep elektromos hajtást kapjon. Nagy motortérfogat, macho férfias megjelenés, amelyhez nem passzolt volna egy cingár hangú 1,3 literes benzines erőforrás és egy halkan, szinte némán zümmögő villanymotor kettőse. Hát ez is egy olyan dolog, ami változik. Lassan egy éve jelent meg ugyanis a két kompakt méretű terepjáró, a Compass és a Renegade plug-in hybrid változata, melyeket egymást követő héten teszteltünk.

olvass tovább