A jó dolgok azokhoz jönnek el, akik várnak

Az olcsó áru nem tartós használatra termett, senki nem tekint rá büszkén évek múltán is, nem mondogatja, igen, rá érdemes volt várni. Az egyedi darabokból csak néhány különleges példány van. Nem hivalkodnak a kirakatban, mégis elkápráztat a fényük, és a naponta arra sétáló férfi álmodozik, eljátszik a gondolattal, milyen is lenne, ha az övé volna.

Aztán a napnál világosabban fogalmazódik meg benne, ő kell, a maga egyszerű ragyogásában, mert titokzatos bája elvarázsolja, tartózkodó szépsége beköltözik a tudatába, másra sem tud gondolni, csak arra, hogy megszerezze magának és végre közelről dédelgethesse. Hónapokat vár rá, de az örökkévalóságnak tűnik.

Nap mint nap percekig áll ott sóvárogva, figyeli minden szögből, de az mindenhonnan nézve gyönyörű és különleges. Képzeleg róla, álmokat sző, életszerepeket talál ki számára, szituációkba helyezi, csak ők ketten szerepelnek benne, és ő mindannyiszor óvja a nehezen megtalált szépséget. A jövő nélküle már nem létezik, a betege lett, példa nélküli különlegességének a rabja. Teljes egészében a magáénak érzi, és egyben kimondhatatlanul fáj a hiánya. Ez a darab nem cserélhető fel semmi mással. Egyetlen alkatrésze, egyetlen porcikája sem helyettesíthető az olcsó tömegáruval. Amikor sóvárgása és iránta érzett vad vágya fizikai fájdalommá korbácsolódik, akkor hazaviheti, végre az övé lehet.

A jó dolgok azokhoz érkeznek el, akik várnak. Akik képesek addig dédelgetni egy álmot, amíg fizikai fájdalmat nem okoz a hiányérzet. Akik addig sóvárognak, vágynak, szövik az álmaikat, míg végül ténylegesen nem tarthatják a kezükben kincsüket. Gondolatban már réges-régen a szívükhöz szorították őt. Magukénak érezték, otthonukba engedték, hogy ott vigyázhassák a szépségét. Igazán különlegessé a találkozást a várakozás tette.

Az olcsó áruért sok szomorú és magányos férfi áll sorba. Egyszer használatos árut keresnek, amivel csillapíthatják lelkük kínzó éhségét. Még válogatniuk sem kell, hiszen minden áru szinte ugyanúgy néz ki, meg sem kell őket érinteni, fel sem kell próbálni. Nem keresnek tartós, szemet gyönyörködtető darabot. Nem akarnak várni, olyan sürgető az elhagyatottság, égeti a lelküket.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.