Addig, amíg a sötét mélység húz magába és nem enged, addig minduntalan úgy fogod érezni, hogy nincs esélyed kivánszorogni belőle. Acélkeménységű szemellenzőt erőltet rád, mégis azt kérdezem: Gondoltál arra valaha is, hogy igazából csak a gondolataid tapasztották oda olyan erősen?

Nem látod a végét, nem látod a fényt, a legszívesebben arra vágynál, hogy visszafordíthatatlanul emésszen fel a nagy semmi, hogy megszűnj örökre. Néha feldereng egy fénycsóva, ami a régi arcodat mutatja, ki is voltál akkor, amikor még bátor és erős voltál. Most gyenge lennél vajon? Vagy csak összeroskadtál az élet nagy súlya alatt?

Mind másképpen küzdünk meg a démonjainkkal, és ez nem baj. A HIT viszont nem hagyhatja el a testünk és lelkünk még óvatosan, halkan lépkedve sem, mert azt nem tudja. Arra nem képes. Az velünk születik. Múltbéli, rendezetlen ügyek, elcsattant pofonok, folytonos csalódások, a változástól való félelem… Bármeddig sorolhatnánk, egy nap úgyis arra ébredsz majd, hogy a fény végigsimít a bőrödön, és ez az érintés oly kedves, hogy már csak ezért is kijjebb merészkedsz a fájdalmasan összepréselő börtönödből. Most már az egész testedet lágy, meleg fuvallat övezi. Ahogy körülnézel, észre sem veszed, hogy már mögötted van az éjszínű verem. 

Az, amikor rájössz, hogy minden bilincs, ami lehullik rólad valójában végig tőled függött, az ijesztőbb, mint a fénytelenség, amiből most vergődtél ki, de ez már nem olyan sokáig rémisztő.

Újra látod a színeket, újra érzed az erőt a zsigereidben, újra feltámad a lélek az eddig keservesen vonszolt testedben. Már TE kontrollálsz, és furcsa most még, de nagyon is élvezed ezt a felismerést. Ijesztő elsőre, mégis ez a győzelem. A győzelem, amikor már nem a démonok ijesztenek meg.

• belső félelmek érzések félelmek hit

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!