Cormac McCarthy könyvét, Az út című regényét több, mint tíz évvel ezt megelőzően olvastam (aztán kölcsönbe adtam valakinek, de az emlékkel együtt, hogy kinek, a könyv is eltűnt).

A belőle készült film abszolút hozza a szokatlan formában megírt regényben bemutatott, nyomasztó disztópiát. A hangulata ellenére mégis rendkívül fontos írás. Amiért írok erről, az a kérdés, amit a hatalmas világégés utáni konok és nem túl reális vágyak hajtotta menetelés közbeni, esti megpihenés viszonylagos nyugalmában intéz a fiú az édesapjához.

Még mindig mi vagyunk a jók?"

Az egyik legfőbb oka a rengeteg konfliktusnak, legyen szó napi, belpolitikai jellegű kérdésekről, világpolitikai tényezők körüli vitákról, nemzetek közötti feszültségekről, családon/kapcsolaton belüli összekülönbözésekről vagy piaci árusok vérre menő csetepatéiról, hogy miért is meri Manyi néni kilenc forinttal olcsóbban adni az üzbég aranyrépát.

Könnyű a másikat rossznak beállítani, elég csak azt látni a saját szürkehályogunk mögül, hogy a másik olyat tesz, ami ellentétes az én érdekeimmel. Könnyű jónak lenni a saját szememben. És sokkal nehezebb meglátni, mi az én saját részem a konfliktusban. És nehéz az is, ha szembesítenek vele, hogy nem mi vagyunk az adott helyzetben a jók. Mert vakok vagyunk észrevenni a rossz irányt.

Felötlött bennem, hogy annak idején is megállított ez a kérdés. Ugyanaz az érzés kapott el. "Apa, még mindig mi vagyunk a jók?" Jó lenne, ha sokkal többször jutna eszünkbe. Nekem, személy szerint is. Csak az a kérdés, hogy amiatt teszem-e fel, hogy az önnön nagyszerűségemet ünnepeljem. Esetleg inkább amiatt, hogy tényleg vizsgálat tárgyává tegyem..

Fontos kérdést adott az író a fiú szájába. Nagyon fontosat.

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod. 

• életszemlélet gondolkodásmód

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!