Az egyedüllét nem a boldogtalanság és a magány metaforája

A test ölelése más. A fizikai érintés ideiglenesen magány hézagokat foltozhat, de az nem igazi érintés, nem lélekölelés. Az csak lelkek karambolja. Ha a lelket régóta nem ölelte senki, magányod még inkább sajog, sokkal jobban fáj, mint a fizikai érintés hiánya. Emberi kapcsolatok kellenének, és páncél nélkül, meztelen lélekkel, csontig lecsupaszítva kellene szeretni, semmit sem rejteni, nem várni magyarázatot, és nem ítélni meg.

A test rendben van. A test jóllakott, fizikai szükségletei kielégítve, valaki megint itt volt, és megadta, amit kérek. De éhes maradtam, a lelkem volt az éhhalál szélén, azt gondoltam a sok adakozó férfitest majd felmelegíti ölelést kolduló, elhanyagolt lelkemet, meg is kaptam az érzést pillanatnyi endorfinként, magányt csillapító, hanyagolható placeboként. A lelkem fázott, egyre inkább kiürült, elszürkült, nem volt tápláló fény, melegséget hozó léleksimogatás, fekete-fehér volt a világom, nem láttam a boldogság színeit.

Az egyedüllét nem a boldogtalanság és a magány metaforája - ÉLETÉRZÉS - Mindent egymásért - egyedüllét, hiány, magány, szakítás,

A lélekéheztetés szomorú, magányos cselekedet. Életstílussá válhat, zsémbes, gonosz, rosszmájú embert formál bárkiből. A tükör berepedt és homályos, nem szeretnek belenézni, nem akarják látni, hogyan torzítja, deformálja egykori szép arcot a lélekölelés kínzó hiánya. Legszívesebben a tükröket is letakarnák mintha halott lenne a házban. Besötétítik a szobát, egyetlen életterüket ahol tetszhalottként önként éheztetik magukat ölelés és szeretethiánnyal, szeretet-anorexiájuk kórós, már-már visszafordíthatatlan.

Egy ideig néztem, egyre csak figyeltem az utcát, őt vártam vissza, a lépteit is hallani véltem a lépcsőházban, a kulcs csikordulását is hallottam a zárban. Aztán csend lett újra. Azt mondtam nekik akkor, zavar a fény. De én tudom, önvédelemből húztam be függönyöket, és csináltam örök félhomályt. Azért, hogy ne láthassam az utcát, a kockakövet, ahol a cipőtalpaid kopogtak a hajnali csöndben. Láttam még az öngyújtód fényét villanni, láttam, ahogyan fel és alá járkálsz, és a taxit várod. A tagjaim nem mozdultak, utánad akartam szaladni a lépcsőn, micsoda ideiglenes paralízis hatalmasodott el végtagjaimon, mennyire erős volt az a lelki blokk. Nem mozdultam. Azóta nem néztem ki azon az ablakon. Ha az utcára kilépek, a hátsó kijáratot használom, látni sem akarom, ahol valaha jártál, rá sem bírok lépni a kockakőre.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.