Nem azt mondom, hogy homokba kell dugni a fejünket, de most teljesen őszintén, mit tudunk tenni az elfogadáson kívül? És azon túl, hogy igyekszünk megtalálni az saját örömforrásainkat az élet minden olyan területén, ahol csak lehetőségünk van?

Kicsit most így hátradőltem a karosszékben és engedem áramolni az eseményeket. Sajnos annyi minden történik az utóbbi két évben folyamatosan, hogy ehhez már nem lehet igazodni, maximum alkalmazkodni. Én, személy szerint nagyon is hajlamos vagyok a szorongásra, de mostanra ez az egész érzés annyira testet öltött, hogy egyszerűen kénytelen voltam elengedni a gyeplőt és azt mondani, oké lesz, ahogy lesz. 

És ez nem egyfajta beletörődés, mert arra képtelen lennék, ez csupán egy formája annak, hogy innentől kezdve igyekszem a legtöbb energiát arra fordítani, hogy megleljem a számomra erőt és pozitív érzéseket adó dolgokat.

Néha úgy érzem, hogy totálisan kiégtem ettől a sok nehézségtől. plusz attól a  rengeteg negatív dologtól, ami jelenleg a világban zajlik. Aztán másnap mégiscsak összekapom magam és megyek előre, mint egy tank. A baj ezzel csak az, hogy ez a fajta folyamatos fent-lent állapot az, ami igazán megterheli az ember lelkét. Később pedig megbetegíti a testét.

És valahol itt jön be az az igazság, hogy a fókuszon van a hangsúly. Azon, hogy hogyan tudunk a körülményeinkhez képest tengelyben maradni.

Kitűztem magamnak azt a célt, hogy mindig csak az adott 24 órára szeretnék koncentrálni, a többit majd akkor megoldom, ha már odaérkeztem. Mert máshogy nem megy. Úszhatsz az árral szemben, csak nem biztos, hogy sikerülni fog. Egy dolog azonban biztos, a saját életünknél nem lehet semmi sem fontosabb. Én szeretném megtalálni a békémet, ehhez pedig megteszem azt, amit tudok. 

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.

• életszemlélet gondolkodásmód lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!