Az otthon nem egy hely! Az egy érzés!

Vannak azok a pillanatok, események, melyek ösztönösen is arra késztetik az embert, hogy picit megálljon, és számot vessen az elmúlt időszakról. Két és fél év.

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor beköltöztem. Soha életemben nem voltam annyira a padlón, mint abban az időszakban. Gyűlöltem a lakást,és haragudtam az egész Világra,miközben szó szerint a padlón ülve - zokogva - magamat hibáztattam mindenért. Fogalmam sem volt, hogyan tovàbb. Azt sem tudtam, hogy kell élni egyedül, nemhogy egyedülálló anyakènt, egy gyermekkel. Az viszont hamar világossà vàlt, ott, akkor, azon az idegen padlón ülve, hogy a sebeim nyalogatásàra nincs sok időm.

Fel kellett állnom már aznap, és a fúróval együtt kezembe venni az életünket, mert a kisfiamnak otthont kellett varázsolnom, hogy mikor Ő először belép a lakásba, akkor érezze: mindegy hol vagyunk, ha együtt vagyunk MI KETTEN, az az OTTHON.

Az otthon nem egy hely! Az egy érzés! - ÉLETÉRZÉS - Mindent egymásért - érzelmek, otthon, újrakezdés,

Hosszú hónapokig saját magamat sem találtam, elcsomagoltam valahol mélyen, valamelyik dobozba, amelyiket pár perc alatt kellett összepakolnom, amikor “menekültünk.”

Teltek a napok, hetek, hónapok, tettem a dolgom a hétköznapokban, mosolyogva- kézen fogva rohantam a gyerkőccel reggelente az oviba, majd később a suliba, és tulajdonképpen senki nem mondta volna meg, hogy belül micsoda harcokat vívok.

Esténként viszont, amikor minden lecsendesedett elöntöttek a válasz nélkül hagyott “miért” kérdések, amelyek belülről folyamatosan ostromoltàk a lelkem. Hosszú hetek, hónapok teltek el úgy, hogy emésztettem magam, és kerestem, hol hibáztam. Tulajdonképpen nem a költözés pillanatában maradtam magamra, hanem már sokkal korábban. A méreg, amit viszont egy bántalmazó kapcsolatban folyamatosan, apránkènt csepegtetve adagolnak, hosszú - hosszú évekre képes kárt okozni a lelkedben.

Aztán, eljött egy nap. Másnak talán pont ugyan olyan, mint az összes többi. Én, viszont már az ébredés pillanatában éreztem, hogy ez most más. Mintha a napfényt, az eget, a körülöttem lévő dolgokat is más színben láttam volna. Már nem csak fekete - fehér Világ várt a reggeli rohanás ok közepette, és a mosolyom sem egy álarc volt.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!