Csak az a fal ne lenne kettőnk között

Egyre magasabb ez a fal, amely elválaszt minket. Felváltva pakoljuk a téglákat, és már különösebben nem is érdekel sem téged, sem engem, hogy egy monumentális akadályt építünk mi ketten magunk közé. Elfáradtunk, hiszen a kezdetektől fogva építjük ezt a falat, és rakjuk egymásra az egyre súlyosabb téglákat.

Nem tudom, miért nem voltam képes neked megnyílni, és átadni magam a szenvedélynek, egy kapcsolat örömteli varázsának. Tiltakozott a testem, a lelkem, és te nem tudtál mit tenni.

Csak az a fal ne lenne kettőnk között - - - érzelmek, esélyek, lélekhangok,

Minden találkozásnál láttam, hogy ragyog a szemed, minden ölelésedből éreztem, hogy valóban vágysz rám, minden csókodból áradt a szenvedély, én mégis leblokkoltam. Jó volt a karjaidban megpihenni, érezni, ahogyan a tested a testemhez simul, de folyton téglákat pakoltam a falhoz, hogy biztonsággal elválasszam magam tőled, mert zavart és döntésképtelen voltam.

Nem tettem jót veled, megmérgeztem a lelkedet, éreztem a haragod, az értetlenséged, a fájdalmad, hogy minél inkább küzdesz értem, annál távolabb kerülök tőled.

Azt hiszem, ezt a falat azért kezdtem el megépíteni, mert valójában nem álltam készen erre a kapcsolatra. Idő előtt ugrottam, nem vártam ki, amíg egy kicsit összehúzódnak a múltban szerzett sebek. Szinte még be sem varasodtak ezek a sérülések, nem csoda, hogy ennyire védekeztem ellened.

Félek attól, hogy soha nem leszek képes már átadni magam a nagybetűs érzésnek, hogy folyton félni fogok attól, hogy vége lesz, mire már menthetetlenül ellepett a szerelem. Félek, hogy megismétli magát a sors, és én újra ott találom magam a padlón kisírt szemekkel, a fájdalom alatt görnyedezve.

Tudom, hogy képes lennél feledtetni mindazt, ami leterítette a szívemet, tudom, hogy klassz életet tudnánk felépíteni, mindannak ellenére, hogy tűz és víz vagyunk. Tudom, hogy minden szép és jó lehetne, mégis építem ezt a falat, amely elválaszt minket.

De te is kihúztál egy hálót, amelyen nem engedtél át. Nem mutattad meg, hogy mit rejt a lelked, mit cipelsz magaddal, mi az, ami nyomasztja a mindennapjaidat. Láttam, hogy őrlődik benned valami, de soha egyetlen szóval sem árultad el, hogy mi az. Nem engedted, hogy jobban megismerjelek. Tudom, hogy mindez azért volt, mert nem érezted, hogy igazán a tiéd vagyok. Pedig annyira szerettem volna megismerni mindazt, ami te vagy.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szilágyi Edina

Az írás számomra nem több, és nem kevesebb, mint lételem. Kifejteni a gondolataimat, szavakba önteni az érzéseimet, feloldozás. Hosszú út volt megtalálni a stílusomat, de végül ráébredtem, hogy az a legjobb, ha azt valósítom meg az írásaimban, ami én magam vagyok: kesze-kusza gondolatörvény, elsősorban az emberi lelket leginkább foglalkoztató témákban. A Stylemagazinnál 2015-ben már jelentek meg írásaim, a jövőben heti rendszerességgel lesznek olvashatóak a szavakba zárt gondolataim.