Sokan azt állítják, hogy a lányok születésüktől fogva apásak, míg a fiúk inkább anyásak. Rám ez az elvileg genetikailag kódolt tulajdonság sokáig nem volt igaz. Apát mindig tiszteltem, mert rengeteget dolgozott, hogy mindenünk meglegyen, de ezért nagyon kevés időt tölthetett velünk.

A családi kirándulások és nyaralások kivételével nem voltak közös élményeink, közös témáink és mindent Anyuval beszéltem meg. Kamasz koromban igazi lányos apukaként számára egyik barátom sem felelt meg. Ez bevallom, akkor kifejezetten dühített. Miután elköltöztem otthonról, még kevesebbet beszéltünk, majd egy sorsfordító esemény hatására végül én is apás lány lettem.

A családját senki sem választhatja meg. Mindenkinek van az életében legalább egy olyan családtag, akivel csak annyira jó a kapcsolata, amennyire a vér kötelez. Mindig irigyeltem azokat a lányokat, akiknek mély kapcsolata alakult ki az édesapjukkal, mert nekünk életem nagyobbik felében meglehetősen felületes volt a viszonyom az enyémmel. Csak azt beszéltem meg vele, ami tárgyilagosan fontos volt, és a közöttünk lévő távolság, és férfias határozottsága látszólag nem engedett teret lelki megnyilvánulásnak. Pedig nagyon okos ember és kiváló emberismerő, fiatalon is sokat tanulhattam volna tőle. De se ő, se én nem kezdeményeztem.

                               

A sors aztán felülírt mindent, és egyszer csak ott találtuk magunkat hárman, ismerős ismeretlenek. Hirtelen egymásra lettünk utalva, és átalakultak a szerepek. Elkezdtük telefonon is keresni egymást, bizalmába fogadott, majd szép lassan elém tárult az az ember, akibe Anya anno beleszeretett. Az eddigi rettenthetetlen és rejtélyes apafigura helyébe egy igaz személy lépett, aki érzelmi zárkózottsága ellenére vállalta azt, hogy a köztünk lévő falakat ledöntse. Pedig egyáltalán nem volt egyszerű helyzetben. Egy kamasz és egy félig felnőtt lánnyal találta magát szemben, akikről minden bizonnyal sokat tudott, de szemtől-szemben ez idáig keveset beszélgetett.

Minden lány életében az édesapa a legmeghatározóbb férfialak, és ez ma már nálunk is így van. Sajnálom, hogy az élet úgy alakította, hogy nekem ez csak felnőtt fejjel adatott meg, de hálás vagyok, hogy még időben lehetőséget kaptam rá, hogy ezt a nagyszerű embert megismerhessem. Rájöttem arra, hogy Apának mindenben igaza van, és úgy ismer, hogy már egy kisebb ferdítést is azonnal észrevesz rajtam. Nem beszél sokat, de ha szól, annak súlya van; humoráért és fiatalos lendületéért minden barátom és barátnőm odavan. Amikor időnk engedi, együtt vagyunk; meccset nézünk, grillezünk, beszélgetünk, vagy csak közösen hallgatunk. Hármunk szövetsége biztonságot nyújt, és bármilyen probléma gyötör, tudom, hogy Ő mindig megtalálja rá a megoldást.

Apás lány lettem, talán egy kicsit mindig is az voltam (?), és ha szóban nem is megy, hát leírom: nagyon szeretlek, Apa!

* Képünk illusztráció

• apa család érzések szülők

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!