Félünk újra szeretni

Sokszor beszélgetünk arról, hogy hogyan lehet továbblépni, elengedni és felállni egy érzelmi sokk után, arról azonban kevesebb szó esik, hogy mi van bennünk akkor, amikor képtelenek vagyunk megnyitni a szívünket.

Mert bizony van ilyen. Az idő előrehaladtával, és a csalódások, tapasztalások növekedésével, egyre keményebbé válunk érzelmekben. Azaz csak beburkoljuk azt, ami belül van. Ennek pofon egyszerű az oka: nem akarunk újabb csalódást, sem pedig fájdalmat. Sem magunknak, sem másoknak, de leginkább tényleg magunknak.

Azt mondják, az ember életébe mindig akkor érkezik valami egészen új, amikor nem is számít rá. Valóban, ezt talán mindenki múltja alá tudja támasztani. Ugyanakkor akadnak olyan élethelyzetek, amikor egy ilyen nem várt esemény hatására megtorpanunk. A félelmeink felerősödnek, és bármennyire is tudjuk realizálni a szívünk mélyén, hogy ez nekünk most jó, mégis elfognak a kétségek. Nem úgy van az, igaz? A lélek őrzi a múlt nyomát és valahol mi is próbálunk okosabbak lenni. Csakhogy már itt, rögtön az elején rányomjuk a pecsétet ezzel.

Szeretünk hazudni saját magunknak. És kétség sem fér hozzá, hogy mindig jó kifogás lesz majd az, hogy a lelkünk tele van sebekkel és falakkal. Könnyebb bebújnunk mögé, mert ott biztonság van, és komfortos. Senki nem ér el hozzánk igazán, így nem is tudnak még egyet belénk vágni. Miközben kitartóan dolgozunk azon, hogy megszilárdítsuk a lelkünket, fel sem merül bennünk az a lehetőség, hogy megpróbáljunk csak az adott pillanatra helyezni a fókuszt. A jelen pillanatra, amiben éppenséggel még talán boldogok is vagyunk.

Az el sem kezdődött kapcsolatok pontosan így érnek mind véget. Találkozik két félelemmel teli szív és ahelyett, hogy lassan, de annál biztosabban bontanák le egymás falait, inkább gyorsan hátat fordítva kislisszolnak a résen. Hiszen így könnyebb. Nincs kötődés, nincs arcon csapás. De valóban erre vágyunk? Tényleg mindig ezek a menekülő útvonalak mentenek majd meg minket attól, ami valóban vár ránk?

1 / 2. oldal

Következő

• csalódás érzelmek érzések falak félelem lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak.

Szólj hozzá a cikkhez