Ha már nem én leszek neked az első

Tényleges fájdalommal jár elképzelni, hogy milyen lesz, ha már nem én leszek számodra az első. Amikor más fog a fejedben járni ébredésnél, lefekvésnél. Amikor más lesz az első, akivel majd meg szeretnéd osztani a gondolatod. Amikor másra vágysz majd mind a nehéz, mind a könnyed napjaidon. Nem akarom elfogadni a tényt, hogy hamarosan másnak adod ki majd a szíved egyetlen albérletét.

Kattog az óra, a mutató sebesen robog körbe-körbe. Mutatja a közöttünk egyre növekvő úr nagyságának mértékét. A naptár is csak mondja a magáét. Mire megszoknám, hogy a számok felfelé haladnak, addigra újra visszazuhanunk az 1-esre, mert újabb hónap telik el. Újabb hónap anélkül, hogy egymás életének részei lennénk.

Századszorra megyek el nélküled bevásárolni, és nem kapok nevetőgörcsöt. Pedig mindig ott jött ránk, ki tudja, miért. Különleges közös emlék ez, tudom, hogy neked is az.

Csak búskomoran sétálgatok a polcok között, és monoton választom ki róla a termékeket a bevásárlólistám alapján. Lehet, hogy így rövidebb idő alatt megvagyok, és nem hagyok ki semmit, de olyanná vált az egész, mint mindenki másnak. Hétköznapi cselekedet lett belőle. Vajon neked ma mit jelent a bevásárlás? Te is szomorú vagy közben, vagy már valaki mással versenyeztek a kocsival a sorok között, dühítve a többi embert, talán nem is a versenyzéssel, mindinkább az irigylésre méltó mosolygással és derűvel? Ennél a gondolatnál görcsbe rándul a gyomrom: lehet, hogy találtál valakit már, akivel megéled ezeket az órákat, napokat, hónapokat?

Ha már nem én leszek neked az első - - - érzelmek, lélekhangok,

Ambivalens érzés fog el. Szeretted, ahogy használtam ezt a szót, és egy idő után társítottad a személyiségemmel, mert sok dolgot így közelítettem meg. Érzek valami gyomorforgató tehetetlenséget, amikor eszembe jut, hogy mással töltöd a napjaidat. Másnak adod magadat, mással osztod meg a jót, s rosszat, másnak mutatod meg, ahogy nevetsz, ahogy szomorú vagy részeg vagy, ahogy mulatsz. Mást mutatsz be nekik: azoknak az embereknek, akikkel éveken át szoros kapcsolatban voltam én is, akikkel barátságokat kötöttünk. Mást engedsz közel magadhoz, amikor álmodsz, más készít neked reggelit, más ébreszt fel, más simogat álomba, más okoz neked gyönyört, más nevettet meg.

Aztán jön az a kis kontraszt, mint amikor az angyal és az ördög veszekednek az ember vállán. Rendben van, mással éled meg ezeket, de ez azt jelenti: máshogy is éled meg, másképpen kapod meg ezeket.

Vajon tetszik ez neked? Örülsz neki? Szereted? Egyáltalán be tudod már fogadni, amit és ahogy kapsz? Ismerlek, legalábbis azt hiszem. Veled töltöttem éveket, és mindent tudtam rólad. Nagyon nehezen hiszem el, hogy boldog vagy tőle, én sem tudnék az lenni. Elhiszem, hogy szörnyű, amit érez a lelked, elhiszem, hogy dühös vagy, szomorú vagy, és nem érted, miért történt ez velünk. Tudom, hogy van egy dimenzió, ahol csak mi léteztünk, te és én. Tudom, hogy az a dimenzió létezni fog a világegyetemben valahol, amíg élünk. Mi alkottuk, és senki nem tudja lerombolni, összegyűrni és kidobni, mint egy papírgalacsint. Szeretnék hinni benne, hogy ez van benned is.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.