Isteni párok

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én nem tudok úgy kapcsolódni a Férfihoz, ha az nem szellemi és intellektuális kapcsolódás is. Meg is kapom rendre, hogy én álomvilágban élek, és nem ez az általános.

Persze nagyon jól tudom, hogy mi az általános, de nekem attól konkrétan kiég az agyam. Azt is mondják, hogy válogatós vagyok, és le kéne adni. Kérdem én! Miből is adjak lentebb? Jöjjenek az izgalmas esték a Való Világ előtt, felpuffasztott szájjal és BMW jeles műkörömmel, vagy hamis Gucci feliratos pólóban? Persze ezzel sincs baj, van, akinek ez bejön és vélhetőleg nem agyalnak ilyen kérdéseken sem.

Amúgy sem kedvelem ezt a hülye kasztrendszert, művelt, műveletlen, gazdag, szegény, mert azt sugallja, hogy nem lehet kijönni bárhonnan. Tudom, hogy kilehet. Egy szóval, ha nincs szellemi kapocs én csak vergődöm mint a partra vetett hal és ez nem végzettség és nem társadalmi rang kérdése. Ez igényesség. Arra, hogy több legyél. Ne anyagiakban legyél több, hanem értékekben, amelyeket át tudunk adni egymásnak, és többek leszünk tőle. Igénylem ezt. Azért, mert hiszem, hogy egy Férfi és egy Nő, vagy simán lehet azonos nemű felállás is, a közös fejlődés lehetőségében lehet teljes.

A mitológiánkban mindenhol feltűnnek ezek a párok. Zeusz és Héra, Shiva és Párvati, Ádám és Lilit. Mert nem Éva volt az első. Ő pont az volt, akiket manapság párnak választ a többség, a megalkuvás. A langyos víz. Az alku. A játékszer. A kedvünkre rángatható baba. Az igazi párok hiába tűnnek fel mindenütt, valahogy olyan mintha nem akartuk volna megérteni, mit is jelent ez, az igazi kapcsolatok tekintetében. Azt gondoljuk ez csak az Istenek kiváltsága és magunkat talán nem is tartjuk méltónak rá. Arra a kapcsolatra, amit egész egyszerűen azzal kötünk, aki a párunk. Aki azért a párunk, mert kiegészítjük egymás erejét és ezt összeadva teremtővé válunk.

A kapcsolatok igazi lényege ugyan is a teremtés képessége. Ehhez képest belesimulunk a feladásba, a megalkuvásba, a társadalmi elvárásokba, a saját félelmeinkbe és a saját erőtlenségünkbe. Érezzük, hogy nem az-az, de csináljuk és fejben felépítjük és döntünk a vagyon, meg a hitel, meg a család, meg a többség is így szokta rémek hatására és belebukunk. Lehet, hogy számtalan oka van, hogy nincsenek normális kapcsolatok, mindenki válik és aztán rosszabbnál rosszabb kapcsolatokat köt. Amelyeknek mindig ugyanaz a vége. Kiégés, menekülés, harag. A kapcsolatok többsége azért hal meg mert a felek kiégetik, lehúzzák egymást, majd elveszítenek mindent, mert eleve nem is tudtak építeni. Mert nem azt választották, aki az isteni párjuk, mert féltek, mert kételkedtek és a végén a pokolba zuhantak.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.