Mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőmben- Juhász Gyula és Sárvári Anna szerelme
Juhász Gyula egész életében boldogtalan volt, társtalan, fuldokló magánya soha nem szűnt, tragikus pszichés betegsége, pesszimista kedélye a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Lírájának alaphangja a mélabú és a bánat volt. A költői sikerek nemhogy inspirálták, és előremozdították volna, hanem inkább megbénították, és az ismertségtől valósággal bepánikolt. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal, amit a rákövetkező években még kétszer megkapott. A siker azonban tovább roncsolta idegállapotát, és az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Juhász Gyula 1937. április 6-án újra öngyilkos lett, és már nem tudták megmenteni.
Sárvári Anna, a jelentéktelen vidéki színésznő neve legendás szerelemként maradt fenn az utókor számára. Azonban ezt ő maga nem tudta értékelni, Juhász Gyula halála után Anna azt állította, neki semmi köze a csodálatos Anna-versekhez.
„... csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám.”
A költő halála után Annát baleset érte, és csípősérülése miatt nem állhatott többé színpadra. 1938-ban, kilátástalannak hitt sorsa miatt megmérgezte magát. Halálos ágya mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt, kinyitva a költő dedikációjával:
„Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula”
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez