Mit akarsz még? Nem volt elég? Nem adtam elég esélyt? Nem csináltam mást, csak kerestem a jót benned, próbáltam keresni a miértedet és megérteni az életedet. Annyira feleslegesen tettem, de tényleg. Egyáltalán nem érdemelted meg.

Nem csináltál mást, csak törtél engem - először darabokra, aztán szilánkokra, míg többé már nem volt kedvem felkelni és mosolyogni – főleg nem rád. Elérted, hogy rossznak lássalak. Elismerésem, te vagy az egyetlen, neked sikerült a majdnem lehetetlen. Ehhez képest még mindig itt állsz velem szemben, magyaráznád a lehetetlent. Tippelhetsz, vajon mennyire érdekel, mennyire hagy hidegen. Nincs több itt neked, nincs több belőlem, darabokra törted mindet és mindenem. Hát mostantól ne akarj engem. Nem kérem.

Nem kérem, hogy beszélj nekem, hogy elmeséld, hogy elhiggyem. Nem kértem, hogy ezt tedd velem, hogy rosszul dönts ezerszer, aztán megetesd velem. Nem érdekel, főleg, miután elfogyott a türelmem. Akkor és ott jól éreztem, nem te vagy a való nekem, és én se neked, rossz emberrel ültél szemben. Nem én voltam az, akinek ígérned kellett, akinek a bizonygatás, a szavak és a tettek majd betesznek.

Beszélgetni, meg mesélni? Többé nem kérem. Többé már nincs ilyen, nincs miről, kettőnknek egyszerűen lőttek. Nem látlak kedves ismerősnek, ezt elvetted tőlem. Próbáltam jól látni, mindig a jót látni, de annyira megnehezítetted. Miért tetted? Miért nem volt elég egyszer, miért kellett megismételned? Hogy teljesen összetörj engem, hogy emlékeztess, hogy véletlenül se maradjon esélyed velem szemben? Az bosszant az egészben, hogy még ez is nehezen megy nekem. Nem tudom hozzád vágni az egészet, mert láttam a lelkedet és elhittem. Elhittem a jóságot, de mit tehetnék, ha egyszerűen rossz minden lépésed? Nem az én dolgom, hogy összeszedjelek, rendet tegyek benned és körülötted. Nem vagyok a tündéred, többé már nem, mostantól lehetetlen.

Talán én voltam az egyetlen, aki valójában kellett volna neked, akiért tényleg dobogott volna a szíved. Hogyan mondjam a szemedbe, pont én, hogyan súgjam meg neked, hogy ennyi volt, ezt ideje elfelejtened? Amikor velem ültél szemben, és nekem mesélted a terveidet. Előttem határoztad el magad, előttem rajzoltad az utadat - a szemem közé néztél, amikor az irányt választottad. Mindenestül láttalak, tudtam, hogy esendő vagy, de még számomra is rejtély, hogyan lehetsz ekkora szerencsecsomag. Pontosan tudtam, mit akarsz, láttam már azelőtt, hogy kigondoltad. Hogyan haragudjak? Érthetetlen, hogyan lettek a szándékaidból ilyen tettek, hiszen mindent akartál, csak ezt nem. És most én mondjam meg neked, hogy elvesztetted az utolsó esélyed? Én törjelek meg végleg, én tegyem ezt veled?

• elengedés érzések lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!