Bihari Viki ihlette meg ezt a témát, ami egyébként nem áll messze tőlem, és jó magam is szerettem volna már írni erről. Bár néha úgy érzem, hogy teljesen felesleges bármit is úgy általánosan a világ tudtára adni, mert az vagy nem fogadja be, vagy nem érti. A másik lehetőség, hogy érti, de annyira sok elfojtás van benne, hogy ő akkor is megmondja a tutit az ellenkezőjéről, amit azzal magyaráz, hogy őt a „jó indulat” vezérelte.

Mindig is nehéz dolgom volt, mert gyorsan ki tudom mondani a dolgokat, amelyek a szívemben vannak. Ez azért nehéz (nem nekem), mert az emberek nagy része próbál minden betűt megrágni is úgy kiköpni, hogy az morális szempontok alapján elfogadható legyen. Azok az emberek félnek leginkább a kimondott szó erejétől, akik visszatartják azokat.

Általában a nőket stigmálják leginkább, ha csúnyán beszél, ha kiabál és önfeledten elmondja mit is gondol a világról. Nos, én nem hercegnőnek születtem, nem is várok a hercegre.

Egy: elég sokáig várhatnék rá, kettő: amíg nem bántok másokat a viselkedésemmel, szerintem teljesen jól működök. A világ nagyon stresszes, a beszéd, a néha vulgáris és agresszív kifejezési mód, feszültség levezető. Ha úgy nézzük gyógyító ereje van. No nem mindegy, hogy kinek szánjuk persze szavainkat, mert, ha másokra öntjük rá benzinként, mi is égetjük el őket. Ezt nem támogatom, és volt részem traumatizáló szavakban fürödni, amit nekem engedtek és én fulladtam majdnem bele. Őszintén sajnálom azokat az embereket, nemtől függetlenül, akik félnek úgy viselkedni ahogyan valóban szeretnének. Náluk is megjelenik az elfojtással járó agresszió, és sokkal idegesítőbb, utálatos módon. Pedig valójában nem akarnak rosszat, de a ki nem mondott szó, olyan nehéz akár egy hatalmas elefánt. Szürkeségével és súlyával eltakar mindent, és ember legyen a talpán, aki azt kivárja, hogy felemelje a seggét a másikról.

Szóval, ha valaki káromkodik az nem egy ördögtől való dolog, és a legönazonosabb cselekedet. Ismerek embereket, akik nagyon sokat tanultak, de mégsem tudnak úgy viselkedni, hogy az önmagunknak kielégítő legyen. Számomra nem az az okos és intelligens ember, aki elfojtja a gondolatait és érzéseit, a dühét és fájdalmát, hanem az, aki mindent ki tud pakolni magából. Számomra nem az a jó szülő, aki a legjobb és legszentebb életet éli a gyerek előtt, hanem az, aki megmutatja mit jelent embernek lenni. Az emberek néha beszélnek csúnyán és az emberek néha szemetek egymással, igen, de mindez pontosan abból ered, hogy elfojtjuk a sárkány énünket. Aki megijed a csúnya szavaktól és az alapján von le következtetéseket másokról, az nagyon nem tud emberként létezni.

Másrészt azok, akik nem riadnak meg a csúnya szavaktól és nem rezzenek össze, mint egy falevél, sokkal boldogabbak, és megértették mit jelent önmagunknak lenni. Mert már nem mások nyikorgó hangjára figyelnek, hanem arra, hogy nekik legyen jó elsősorban. Mindenkinek elég lenne erre oda figyelni és ezért dolgozni, hiszen azokból már sok van, akik „mások miatt” tesznek mindenféle szarságot.

Maradjunk annyiban, a szex is akkor jó, ha mocskos. Ki kéne engedni a cellájukból ezeket a tabunak ítélt témákat, mert az nem lehet tabu, ami mindenki életében jelen van. Nem hercegnőnek születtem, és nem is bánom. Jól érzem magam, és ameddig dobog a szívem, örömmel lázadok minden olyan dolog miatt, ami károsan építi a fejlődő énképet. Én nem leszek az az ember, aki a hátak mögött suttog, és seggeket nyal a másik irányba. Nekem tetszik a nehezebb út, ami azzal jár, hogy a szívem minden lépéssel csak könnyebb.

• önazonosság önismeret vállalni önmagunkat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!