Nem beszélünk arról, hogy nekünk is vannak fájdalmaink, nem mutatjuk meg a sebezhető énünket, nem tesszük közszemlére, ha valami épp teljesen összetört bennünket. Nem mutatjuk meg, mert negatívnak, panaszkodónak, mártírnak, gyengének bélyegez(het)nek bennünket. Ezért élünk inkább látszólag tökéletes életeket.

Nagyon úgy tűnik, hogy itt mindenki szép, boldog, kiegyensúlyozott, már-már gondtalan. Még magára nem marad a négy fal között, persze.

Valóságcsillapítókat szedünk, ki-melyiket, és másnap megint úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Menekülünk a negatívnak címkézett érzelmek elől, pedig nem azok ölnek meg, hanem éppen azok elfojtása. Ami ki tud jönni, az nem fog megbetegíteni.

Éppen ezért beszélni kell, megmutatni, kicsatornázni, kihányni - ha úgy tetszik. Visszatérni újra és újra a fájó érzésekhez. De nem azért, hogy benne ragadjunk az áldozatszerepben, hanem éppen azért, hogy ki tudjunk jönni belőle.

Mert nem kell áldozatnak maradnunk.

Megdolgozhatunk a szabadságért.

Vagy, ha mi magunk nem is állunk készen erre, legalább másoknak hagyjuk, hogy megtegyék.

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod. 

• elnyomás elnyomni az érzéseket érzések

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!