Nem volt véletlen, hogy megtaláltalak
- 2022. július 08.
-
Mounaji Barbi
- Komment
Emberi kapcsolatainkat sokszor mi magunk sem értjük, hogy mi céllal alakulnak meg. Annyi azonban biztos, hogy minden kapcsolódás okkal jön létre. A fejlődés részeként épülnek egymásra a találkozások.
Amíg a múltamban időztem csak vártam azt, hogy változzon a világom, de előre nem haladtam. Belül szorgalmasan építgettem a lelkemet, de még mindig nem volt eredmény a körülményeimben. Nem értettem meg, hogy addig, amíg nem lépek ki az árnyékból, addig nem ér el a fény és nem következik be a várt változás.
Nem hittem én sem abban, hogy jobb lehet. Az ember megszokja a magányt, az egyedüllétet és egészen komfortossá is tudja tenni magának. Kibéleli a régmúlt emlékeivel és otthonosan kezdi magát érezni benne. Csakhogy ez korántsem a valóság. Illúzióba ringattam magam, és elhittem, hogy így marad.
De a várt váratlan mindenkire ráköszön egy el nem képzelt pillanatban. Amikor megérkezik egy ember, aki értelmet ad a napoknak. És néha ennyi pont elég. Nem kellenek a leígért csillagok. Nem kellenek a nagy szavak, vagy az igaznak hitt hazugságok. Csak a közelség.
Mert a másik sem lesz soha tökéletes.
A bennem lévő hibák száma magas lehet, ha nincs benne szeretet. Pedig a hiba kell. Attól lesz enyém az érzés és őt nem bántják a hibáim. Ahogyan engem sem az övéi. Ettől tudom őt a magaménak érezni, mert ő is hordozza a múlt tüskéit magában. És nem kell követelni, hogy engedje ezt el, mert időbe telik. Ahogyan az is, hogy kibontsuk egymás csomagját. Időbe telik míg megtanuljuk egymást jól szeretni. Időbe és elfogadásba. Mert el akarom fogadni.
Ez is egy lecke. Megtanulni úgy szeretni, hogy elfogadjuk a másikat. Engedjük neki, hogy a saját tempójában érjen el hozzánk, mert a szeretetben nincs követelőzés. Nincsenek kierőszakolt érzések, tettek. A szeretetben adni akarás van.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez