Nehéz megfogalmazni, hogy milyen az, amikor lényegében ugyanaz a sztori, mint az angol nagytestvérében, mégis amíg ott történik valami a filmvásznon, itt lényegében semmi.

Ott a befejezés felveti a másik utat, itt esélyünk sincs a menekülésre, de a megnyugvásra sem.
Igaz, nincs is akkora feszültség, csak a semmi.
A semmi az van.
Megy-megy, felmegy, beszélget, állásra jelentkezik, beszélget, partyzik, azután a legtermészetesebb végkifejlet, igaz másképpen eltulajdonított pénzből, de ugyanaz a lényeg.
Illetve itt a lényegtelenség.
Egy generáció hiábavalósága, lúzersége.
Nem tudni, mi van Északon.
Mert vannak jó krimik, jó zenék, de valami elfojtott reménytelenség is.
Miközben talán túl nagy a jólét.
Az igazi baj akkor következik, amikor már semmilyen gond nincs.
Illetve semmi sincs, hogy pontosak legyünk.
Van egy zongora, ami megszólal, de nem válasz.
Semmire sincsen válasz.
A zene sem olyan erőteljes, a szerelem sem, vagy az inkább nem is létezik.
Illetve talán mégis, csak senki sem látta.
Amolyan utazás, de nem történik semmi lényeges. Így nem nehéz akár főhősnek hinni magunkat, de mintha nem létezne identitás, nem lennének történetek, és valójában csak abban különböznénk egy vegetáló lénytől, hogy éppen embernek születtünk.
De ennyi erővel akár meg sem születtünk volna.
Nem tudni, miért ennyire sötét minden, miközben a heroin nem a szegénység menekülése.
Sőt.
Amikor minden a legnagyobb rendben van, akkor van a legnagyobb gond.
Magasról nagyot lehet esni.
Másfél óra nyomasztó képsor.
Plusz hat perc.
Kilencvenhat minutum a semmiről.
Renton mosolygott.
Anders csak akkor, amikor a drogra gondol.
Mindig van lejjebb…

Bokros László

Oslo, Augusztus
(Oslo. 31. august/Oslo August 31st, szyn. Norvég dráma 96 perc 2011) Rendezte: Joachim Trier

• filmajánló filmkritika Oslo Trainspotting

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!