Kulcsszó keresés /


What else – Kia Niro PHEV Platinum

A KIA Niro tesztsorozatunk utolsó felvonásához érkeztünk, hiszen a tisztán elektromos változat (EV) és az öntöltő hybrid (HEV) után a plug-in hybridet (PHEV), azaz a konnektorról tölthető hybrid verziót teszteltük. Ez a verzió, illetve maga a hajtása, rendkívül megosztó, rengeteg előnyét és hátrányát fel lehet sorolni. Annyi bizonyos, hogy alaposan ismernie kell magát és a saját autózási szokásait annak, aki emellett a verzió mellett dönt.

olvass tovább

Nem csak a zöld rendszámé a világ – Kia Niro Hybrid Platinum

Az új Niro esetében, ha az árlistán lévő sorokat nézzük, akkor a legtöbb modell zöld rendszámmal kerül forgalomba, hiszen elektromos, plug-in hybrid és öntöltő hybrid kivitelben elérhető a típus. Ebből a felsorolásból az első kettő jogosult a környezetbarát rendszám használatára. A mostani tesztünk alanya ugyan ezt a kivételes besorolást nem kaphatja meg, de cserébe lényegesen olcsóbb és számos szempont miatt a legracionálisabb választás.

olvass tovább

Elegendő, hogy szép? – VW ID.5 GTX

Az autódesign, a szoftver rendszer és az ár/érték arány furcsa útvesztőjébe keveredtem a teszt során. Egy gyönyörű és feltűnő autó, amelyet ismeretlenül is jó ismerősként köszöntöttem a teszthét elején. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik a legfontosabb szempont a fentiek közül. A búcsú mégsem volt könnyes, pedig egy remek autó, de nem adta meg azt a valamit, amit az autózásban általában szeretek. Érdekes tapasztalat volt és tudom a jövő valahol ebbe az irányba vezet.

olvass tovább

Akinek az inge pont az nem veszi magára – Mercedes-Benz T-osztály T180d

Az első Mercedes, amely némi csalódást okozott számomra, az a T-osztály. Nem azért, mert magával a típussal van problémám, hanem azért, mert a Mercedesnek személygépjárművek között találkozhatunk vele. Amennyiben egy Renault Kangoo tesztet írnék és a tömegmárkák szintjéhez kellene hasonlítani az autót, alig lenne kritikai megjegyzésem. Így az egyetlen kihívás számomra, hogy el tudjak vonatkoztatni egy C osztály, vagy akár a B osztály által kínált színvonaltól, amely egyérteműen más szint. Utóbbi ki fog futni és várható volt, hogy a "családi" kategóriában szükség lesz utódra.

olvass tovább

Vagy így, vagy úgy – Suzuki S-Cross 1.5 Hybrid GLX

Immáron teljes hibrid meghajtással is kapható Magyarország legnépszerűbb autótípusa. Ránézésre kevés, beltartalomban jelentős a különbség a korábban már nálunk járt lágy hibrides meghajtáshoz képest. Vajon megéri az árát és érdemes ezt választani? Többek között erre kerestem a választ a mostani tesztünkben.

olvass tovább

Élményekkel zsúfolva – Mini Cooper S 5 ajtós Resolute Edition

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Mini egy érzés. Több, mint egy átlagos autó, mert van benne egy különleges fűszer, amitől boldog lesz az ember. Nem tudom, hogy ezt hogyan csinálják és mi a titok. Nagy rendszerességgel találok indokot, hogy miért akarunk Minit tesztelni, hogy rájöjjek erre a titokra. A rossz hír, hogy ebben nem jutottam előrébb, de továbbra is jött az, amit imádok. Bármilyen rossz éppen a helyzet, bármennyi probléma ér a környezetemben, a Miniben ülve ezt elfelejtem és igazán jól érzem magam.

olvass tovább

Per ardua ad astra / göröngyös út a csillagokig – Opel Astra 1.2 GS Line

Csupán egy-két hét telt el azóta, hogy az új Peugeot 308 járt nálunk 1.2 literes háromhengeres motorral és manuális, 6 sebességes váltóval. Hogy miért ezzel kezdem a hatodik generációs Astra teszt bevezetőjét? Mert ez a két modell ikertestvér! De ezt csak kevesen tudják, mert ennél tökéletesebben nem lehetett volna új egyéniséget faragni szinte azonos alkotóelemekből.

olvass tovább

Sportosság és szabadság – Audi S5 Cabriolet TFSI quattro tiptronic

Egy villámteszt erejéig nálunk járt az Audi középkategóriás kabriója, méghozzá a legsportosabb változatban. A nemcsak gyönyörű és stílusos cabriolet a színfalak mögötti technika és motorteljesítmény miatt igazi sportautós élményt ad. Különleges modell minden szempontból, hiszen ilyen típusú autókat kizárólag a presztízs márkák kínálnak.

olvass tovább

Egy – Kettő - Három – Peugeot 308 1.2 Puretech Allure

Nem túl régen kaptunk egy levelet, ahol azt a jogos kritikát fogalmazta meg olvasónk, hogy miért van az, hogy szinte mindig olyan autókat tesztelünk, amelyek átlagos vásárló számára elérhetetlenek. Kizárólag gyönyörű plug-in hybrid vagy elektromos meghajtású gépkocsikat, amelyek ára úgy nyolc számjegyű és gyakran nem is egyessel kezdődik. Hosszan lehet magyarázni ennek az okát, a mai trendeket, de ezt meghallgatva kifejezetten olyan modellt kerestünk, amely a belépő szinthez képest racionális távolságra, elérhetőségre van. Az Allure 308 felszereltsége bőséges, de a motorját tekintve a legkedvezőbb áru.

olvass tovább

Luxusburok – Mercedes-AMG EQE 43

Úgy gondolom, hogy a Mercedestől már megszokhattuk, hogy előrébb jár a versenytársaknál. Erre bizonyíték, hogy sorra hozza ki az elektromos modelleket minden kategóriában. Az Audi nagyon le van maradva és a BMW is csak pár szegmensben jött eddig ki tisztán elektromos fejlesztésű/meghajtású modellel. Az S osztály elektromos változatát, az EQS után az eggyel kisebb testvért, az EQE-t teszteltük.

olvass tovább