ÚRISTEN! Justin Bieber apa lesz!
A 30 éves kanadai énekes – aki a mai napig tinédzserlányok kedvence – alig félórával ezelőtt, május 9-én, egy csütörtök estén jelentette be az Instagram oldalán, hogy Hailey Bieberrel szülők lesznek.
olvass továbbA 30 éves kanadai énekes – aki a mai napig tinédzserlányok kedvence – alig félórával ezelőtt, május 9-én, egy csütörtök estén jelentette be az Instagram oldalán, hogy Hailey Bieberrel szülők lesznek.
olvass továbbAkkor is kiállok amellett, hogy a nárcizmus, mint személyiség, mindenkiben megtalálható. Ezt már Freud is megállapította: azt, hogy bizonyos színtű nárcizmus mindannyiunkban születésünktől fogva jelen van. Ez a kijelentés nem védi meg a nárcizmusos személyiségzavarral rendelkező személyt. Nem áll ki mellette, és nem áldozathibáztatásra próbál rávilágítani. Nem, hanem azt igyekszik megmutatni, hogy az életben nem minden fekete vagy fehér, hogy nem lehet mindent becímkézve a polcra tenni, hogy te ez vagy és punktum.
olvass továbbSzerda hajnalban, videochatelés közben jött el a szakítás pillanata. Mármint azért hívtak fel videochaten, hogy szakítsanak velem. Utána kiderült, hogy még jobb helyzetben vagyok, hiszen két lánnyal újfent szakítottak, csak szimpla üzenetben. Három nap azzal telt el, hogy rádöbbentem, hogy az üveg bor és a folyamatos bőgés a teljes józansággal egyenlő. Bár mókás, de nem akartam lerészegedni; ez valahogy meg se fordult a fejemben. Talán ez is annak jele, hogy túlságosan mazochista vagyok, és élvezem a fájdalmat. Stagnáltam. Stagnálok. És, ha gyűlölők valamit a világon, az ez: a stagnálás.
olvass továbbÜressé válni a bizalmatlanságtól. Megvan az, amikor próbálsz mindenkinek megfelelni, és a nagy megfelelési kényszerben a végére te magad hasadsz meg? Minél jobban szeretnél megfelelni, annál nagyobb hibákat fogsz elkövetni. Viszont ezek a hibák a másik szemében, a másik értékrendje szerint lesznek valósak, de ezek éppen elegek ahhoz, hogy önmagadat is megkérdőjelezd. Ki mást kérdőjeleznél meg? Ki mást hibáztathatnál, ha a többiek pont hogy téged hibáztatnak? Könnyű azt mondani, hogy a megfelelési kényszer ostobaság, és merő hülyeség.
olvass továbbMinden ember máskor ér be, máskor ért meg bizonyos dolgokat. Ugyanazon az úton megyünk keresztül mindannyian, csak más lelkiállapottal és másmilyen időszakaszban. Van, hogy egy kapcsolatnak ezért is szakad vége, mert nem ott tartanak a benne lévő felek, ahol tartani kéne ahhoz, hogy egy jól működő kapcsolatot kapjanak meg az egyenlet végén. Az élet, a sors útvonala ugyanazon a térképen ugyanúgy megtalálható mindenki előtt, csak az elágazások, a megállások, a néhánykori visszafordulások vannak máshová felrajzolva. Az útvonal ugyanaz, a belső utazások és traumákkal való törődés és feldolgozás lesz más és más.
olvass továbbA beszélgetésből, amit a Flat White Art tulajdonosaival folytattunk le kiderült hogy, egyáltalán nem versenytársakat látnak a többi kávézóban, hanem sokkal inkább egy egységet, egy közösséget, ami nélkül a Vár környéke egy fokkal kevesebb lenne. Fél éve nyitott a kávézó-galéria az I. Kerület szívében, de már most egy erős törzshellyé kezdi kinőni magát. Mi a titok? Judittal, az egyik tulajdonossal ültünk le beszélgetni ezzel kapcsolatosan.
olvass továbbAz Esti Kornél frontembere: a kis klubkoncertektől kezdték, majd a Belvárosi fesztiválon át a Budapest Parkig folytatták, miközben minden nyáron majdnem mindegyik hazai fesztivál állandó szereplői is voltak. Nemcsak a tini lányok rajonganak értük sőt, az évek múltával azt lehet róluk is már mondani, hogy egy generáció nőtt fel lassan rajtuk. Az Esti Kornél marad látszólag a bázis a tagoknak, miközben különböző mellékszálak is kinőnek a földből: ilyen például a Lázár tesók is, vagy Bodor Áron legfrissebb projektje, A Csendesebb részem. Ennek apropóján ültünk le beszélgetni a két fős formációval: hogyan, miképp és miért? Az interjú végén pedig Rohonczi „Festy" Anita rendezésében megnézhető premierként az első közös számuk, az Égve hagytam videoklipje is.
olvass továbbAmit más egy látszólag értelmetlen és zavaros és idegörlő hullámvasútnak lát, az annak az embernek, aki éppen átéli, maga a pokol. Mindig a szélsőség fog vezetni téged, a köztes részt csak hírből fogod ismerni, mert neked az a normális, hogy a két véglet között szambázol. Egyszer nagyon magasan repülsz, máskor a legalján ásod a gödröket a lehető legmélyebbre. Vagy feltétel nélkül szeretsz valakit, vagy azt is elfelejtetted, hogy létező személyről beszélünk.
olvass továbbAz emberek hajlamosak arra, hogy elkényelmesedjenek a kapcsolataikban. Hogy úgy érezzék, a szeretet mindent megbocsát, és hogy bármit tehetnek, a másik fél soha sem fogja elhagyni őket.
olvass továbbA Mozinet ebben az évben úgy tarol, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Legfrissebb forgalmazású filmjük a Vaskarom, amit Sean Durkin rendezett, és aminek Erdély Mátyás az operatőre – aki a Saul fiának, illetve a Napszálltának is fontos kameraman-je volt. Március 21-től már megnézhető a magyar mozikban.
olvass továbbSemmelweis Ignácról Koltai Lajos készített egy magyar életrajzi drámát 127 percben, aminek a magyarországi bemutatója 2023 novemberében volt. Egy kiragadott életszakasz, de annál jelentősebb időszak került a vászonra Semmelweis életéből, akit a nők megmentőjének tartanak számon. A filmben Vecsei H. Miklós alakítja, és március 7-én – helyi idő szerint csütörtökön – Bostonban, a Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című magyar mozifilmet: igen ám, csak akkora érdeklődés övezte a Harvardon, hogy két terem kellett ahhoz, hogy párhuzamosan levetítsék. Kell ennél nagyobb siker?
olvass tovább2024. március 11-én tartották meg a 96. Oscar-gálát, és a 2023-as év legjobb filmjeit és filmeseit részesítette elismerésben. Jimmy Kimmel a díjátadó házigazdájaként volt jelen, a helyszínt pedig Los Angelesben a Dolby Színház adta. Az Oppenheimer és a Szegény párák hasítását csak Ryan Gosling előadása tudta überelni... vagy Messi kutyus beengedése elvitte valójában az egész show-t?
olvass továbbWomen's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.
olvass továbbAz interjú második része, amiben a Lefkovicsék gyászolnak rendezője többek között a szeretetnyelvek fontosságáról, és a férfiak szerepéről beszél a feminizmusban. De azt is megtudhatjuk, hogy vajon mit akarhatott maga a költő, mikor létrehozta ezt az alkotást. Március 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz lehetőséged, hogy a vetítés után egy különleges beszélgetésben vehetsz majd részt: Breier Ádám filmrendező, Várhegyi Rudolf hangmester, Márkos Albert zeneszerző, valamint Jávorka Ádám és Móser Ádám között.
olvass tovább2024. február 22-től válik elérhetővé a mozikban Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A hivatalos premier a Művész Art Moziban jön létre, ahol a vetítés után Nyáry Luca és Turai Barna fog beszélgetni mindarról, amit láttak vagy épp gondolnak a téma kapcsán. Biztosan szóba jön majd a zsidó önazonosság, vagy épp a nagynevű főszereplők mint Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás. Mi inkább arról beszélgettünk a rendezővel, hogy milyen hatásai vannak a kubai tanulmányainak, hogy kiváltott-e belőle nagyfokú bizonyítási vágyat az, hogy nem nyert felvételt a budapesti Színművészeti Főiskolára, vagy éppenséggel miért is fontosak a szeretetnyelvek az emberek között.
olvass továbbAz élet valóban csak egymás felülbírálásáról, a nézettségről és az anyagiasságról szólna? Tényleg azé a hatalom, aki a legnagyobb embertömeget képes megmozgatni? Mintha minden alapjáratban fontos fogalom teljesen kifordítva kerülne jelenleg az asztalunkra.
olvass továbbNémedy Reigl Judit: 1923. május 1, Kapuvár. 2020. augusztus 7, Franciaország. S mi van e két évszám között? 50-es évek, női és férfi hierarchia, ecset nélküliség, szürrealizmus, rejtett önarcképek, „munkás paraszt barátság” címmel ellátott bújtatott megfestése a szerelemnek, ami két nő között született meg a 40-50-es években. Egy 2012-es interjúban mondta azt Judit, hogy Betty Anderson volt számára az értelem, a festészet pedig az élet. A festőnő 1950-ben disszidált Párizsba, ahol az első útja a Louvreba vezetett, hogy megnézhesse a Mona Lisa-t. Csak ennyire volt igazi művész.
olvass továbbA Renoir vérvonalat jelenleg és egyelőre a festő dédunokái tartják életben: a 60 éves színésznő Sophie Renoir és testvére, a 82 éves operatőr-forgatókönyvíró Jacques Renoir. A 2012-ben bemutatott és Cannesban versenyzett Renoir egyik forgatókönyvírója Jacques Renoir volt: e film a festő utolsó éveit vette alapul, az első világháború alatt.
olvass továbbA Tíz Eszkimó című színdarabot Grecsó Krisztián írta azután, hogy a Katona József Színház igazgatója és rendezője Máté Gábor, felkérte őt egy olyan darab megírására, ami elejétől a végéig a mai magyar társadalomra reflektál. A bemutató 2022. december 17-én volt, az előadás pedig szünet nélkül 1 óra 35 perces. Kicsivel több mint egy évvel később, 2023. december 31-én láttam, és az ijesztő benne az, hogy mennyire aktuális még mindig.
olvass továbbHa a 2023-as évemet kérdezzük, akkor biztosan azt mondta volna nevetve, hogy nincs az az Isten, amiért elengedne egy Dzsúdló koncertre. Ez csak a sorssal való megszokott kölcsönös játékunk: ő így mutatja meg, hogy törődik velem, én pedig így maradhatok az, aki újra és újra szembeszáll Istennel.
olvass tovább