Mounaji Barbi írásai

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak. 2014-ben kezdtem el dolgozni a Stylemagazinnál szerzőként. Jelenleg a főszerkesztői feladatokat látom el.

Hosszú idő után végre önmagam akarok lenni

Hosszú fáradságos idő után végre elkezdtem megtalálni a szépséget saját magamban. Leginkább lelki síkon és mentális tekintetében. Újra úgy érzem, hogy igazán gondoskodni szeretnék magamról, a saját jólétemről. Minden nap felébredve megpróbálok valamit tenni, kizárólag a boldogságom érdekében, és nekem ez most így nagyon jó.

olvass tovább

Ott rontjuk el, hogy a kétségbeesés miatt túl sokat engedünk

Minden ember életében eljön az a pont, amikor valami megváltozik. Amikor végérvényesen besokall attól, hogy más emberek bábúként rángassák. Mindannyian eljutunk előbb-utóbb oda, ahol már nem lesz elég egy bocsánatkérő üzenet, ahol már nem lesz elég egy ölelésbe bújtatott manipuláció.

olvass tovább

Mit ér az élet, emlékek nélkül?

Mi, emberek gyakran hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, azt a tényt, hogy az idő véges. Nem vagyunk eléggé barátai önmagunknak és természetesnek vesszük az életet.

olvass tovább

A legmélyebb gödör is tanulságot hordoz magában

Pontosan tudom, hogy mennyire nehéz a lélek, amikor össze van törve. Azt is tudom, hogy most elképzelhetetlennek tűnik számodra, de hidd el, idővel meg fogsz gyógyulni.

olvass tovább

Szeress olyat

Szeress olyan valakit, aki akkor is tisztel, ha nem vagy a közelében. Aki mellett nem kell remegő gyomorral arra gondolnod, hogy éppen mikor szédül meg, ha nem tartod folytonos kontroll alatt. A kísértés sosem csendesedik.

olvass tovább

'Elbuktam, de újra talpra állok.' - Így találtam meg újra önmagam

Az elmúlt időben elgondolkodtam azon, hogy vajon meddig vagyunk képesek elmenni? Mennyi az, amit még magunkkal meg tudunk tenni úgy, hogy közben pontosan tudjuk nem cselekszünk megfelelően. Tudjuk, érezzük már rég szorít a cipő, de a változás még talán bennünk nem érett meg.

olvass tovább

Mások magánéletében vájkálni nem csak tiszteletlenség, de bunkóság is

Az elmúlt évek során egyre erősebben tapasztalom azt, hogy mi emberek valahogy természetesnek vesszük, hogy turkálunk egymás életében. Nem tudom, hogy csak én lettem-e zárkózottabb a magánéletemet illetően, vagy mindig ilyen voltam és csak próbáltam megfelelni az elvártnak...de most úgy érzem ez nincs rendben.

olvass tovább

Hagyom magam szenvedni, vagy felállok? Én az utóbbit választottam

Két nappal ezelőtt teljesen le voltam merülve, mentálisan, érzelmileg, testileg, mindenhogyan. Túl sok dolgot vettem magamra és túlságosan lazára engedtem a saját határaimat.

olvass tovább

A legmélyebb pontjaidnál is csak magadon segíthetsz

Két nappal ezelőtt teljesen le voltam merülve, mentálisan, érzelmileg, testileg, mindenhogyan. Túl sok dolgot vettem magamra és túlságosan lazára engedtem a saját határaimat.

olvass tovább

Nincs esélyed elmenekülni az érzéseid elől

Annyira nehéz szembenézni olykor azzal a ténnyel, hogy az érzéseink és a problémáink elől egyszerűen nincs menekvés. Sokan sokféle módon próbáltunk már menekülőutat találni, de hiába. Talán egyszer és mindenkorra be kellene látnunk, hogy esélytelen a menekvés.

olvass tovább

Aki rendben van magával, az nem teszi tönkre a másikat

Amikor megszeretünk valakit, nagyon nehéz olykor szembenéznünk azzal a ténnyel, hogy a másik akkor is bánt minket, ha nem szolgáltunk rá. Néha pont az az ember csapja izomból földhöz a szívünket, aki a legfontosabb számunkra. Ilyenkor elhagyatva és fájdalommal a lelkünkben tekintünk a másik felé...Mi történt közöttünk?

olvass tovább

Az elfogadáson kívül mégis mi a francot tudnánk csinálni?

Nem azt mondom, hogy homokba kell dugni a fejünket, de most teljesen őszintén, mit tudunk tenni az elfogadáson kívül? És azon túl, hogy igyekszünk megtalálni az saját örömforrásainkat az élet minden olyan területén, ahol csak lehetőségünk van?

olvass tovább

Egyszer csak eldöntöttem, hogy sz*rok bele

Meglehetősen jól ismerem az agyalás és a kattogás ötven árnyalatát. Valahogy egész életemben végigkísért az az érzés, hogy mindig mindent a lehető legtöbb irányból közelítsek meg. Sok időt és energiát pazaroltam el erre, mígnem egy nap rájöttem, hogy egyszerűen csak szarok bele.

olvass tovább