Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon min múlik két ember kapcsolódásának a kimenete. Vajon mi határozza meg azt, hogy ez valódi-e vagy csupán csak egy megálló, ami után felébredünk és rádöbbenünk, hogy a felépített kép csak a mi fejünkben létezett?

Az emberekre jellemző az, hogy az egyszerűbbnek vélt, általuk már jól ismert utat választják. Ennek nagyon egyszerű oka van: amit ismerünk abban kevesebb a sérülés esélye. És nyilvánvaló, hogy senki sem akar sérülni. Senki sem vágyik arra, hogy egy érzelmileg instabil állapotba kerüljön, ahol benne van a pakliban, hogy nagyot fog bukni. Ennek következményeképpen láthatunk számos olyan kapcsolatot, ami már rég nem a két emberről szól. Inkább szól a kényelemről, a hamis biztonságérzetről, a megszokásról és az önzőségről, ami abban nyilvánul meg, hogy kéznél vannak egymásnak, minek invesztáljanak energiát egy új valamibe, jó az állóvíz. 

Ezzel pedig tökéletesen elaltatjuk magunkat. Az állóvíz-effektus, ami nem szól többről, mint önmagunk valódi vágyainak feladásáról. Két ember között valódi kapcsolódás akkor jön létre, amikor megszűnik a félelem. Amikor elengedésre, még inkább megengedésre kerül az igazi önmagunk, és vele együtt az összes elakadás, múlt-csomag, bizonytalanság. Ez mind asztalra fog kerülni, de mindez nem számít, mert ebben a kapcsolódásban teljesen jó helyre kerül.

Kell a hiba, amibe bele lehet szeretni."

De vajon egy olyan kapcsolódás, ami nem csak látszólag működik, mégis hogyan tud két embert messzire sodorni egymástól? És itt vissza is térnék az elejére, ahol feltettem a kérdést, mi határozza meg azt, hogy ez a kapcsolódás tényleg megvolt? Átmeneti minden, de dönthetünk úgy, hogy vállalunk. Mert kockáztatás nélkül nem születik győzelem. Leélhetünk egy életet is úgy, hogy mindig a biztosra fogadunk, de hány őszinte kapcsolódás bukott már el azért, mert féltünk?

Te vagy a probléma, és a megoldás is te vagy."

Ha ráismersz a másikban önmagadra, ha meglátod a szemében azt, ami azelőtt még senki máséban nem volt meg, akkor az egyetlen út a helyes út: dobd el a félelmet, amit még sokszor magad elől is elhazudsz, és lépj felé...mert a legjobb érzés a világon rátalálni arra az emberre, aki megért téged. Arra, aki hagyja, hogy sebezhető és őszinte légy. Aki bátorít, hogy túllépj a hibáidon, mert amellett, hogy elfogad olyannak, amilyen vagy, inspirál a változásra, nem magáért, hanem magadért. Mert neki sosem leszel túl sok, vagy túl kevés semmiből...

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod. 

• érzelmeink nyomában érzések lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!