Nem baj, ha néha megbotlunk, és letérünk arról az útról, amelyen haladnunk kellene. Hibát mindenki követ el, ez nem vitás. Ki kisebbet, ki nagyobbat, de a botlás mindannyiunk életének a része. A kérdés az, hogy a megtett ballépésekkel mit tudunk kezdeni, mennyit tanulunk belőle, és utána hogyan folytatjuk úgy az életünket, hogy ne a múlt hibái határozzák meg a jelenünket.

Ne hirdessük az igazunkat, ha mások életéről van szó. Ne gondoljuk azt, hogy mi tökéletesen átlátjuk mások életét. Ne bíráljunk, ne kritizáljunk, egyszerűen csak fogadjuk el a helyzetet, és segíteni csak akkor segítsünk, ha erre kérnek. Mert minden embernek van szabad akarata. Mindenki azt kezd az életével, amit szeretne. Ha megindul a lejtőn egy szeretett személy, egy bizonyos pontig hagyni kell, hogy sodródjon, hogy tanuljon a hibáiból, hogy ő maga lássa be, hogy tévúton jár.

Magunkban kell feltárni a lelkünk fájdalmait, magunknak kell gyógyírt találni minden sötét foltra, amely elszívja az életerőt, a boldogságot, a fényességet. Csak ne mondja senki az arcunkba, hol a hiba, mit rontottunk el, mert az megrémít, és reflexből ellenállunk a vádaknak. Nem jó, ha mások szembesítenek önmagunkkal. Jobb, ha a saját tempónkban ismerjük fel a határainkat, a félelmeinket, a vágyainkat, az elrontott lépéseket.

Hamarabb észrevesszük mások életében, hol és mikor akadtak el. Felismerjük a boldogtalanságuk okát, pontosan meg tudnánk mutatni, mi a méregmag az életükben. De amíg ők maguk nem látják, addig minden szó hiábavaló.

Ha már kisiklott az életünk, sokszor úgy gondoljuk, hogy küzdeni már felesleges. Nem érzünk magunkban elég erőt ahhoz, hogy újraépítsük az életünket. Megrettenünk az éveinktől, amelyeket a múltban hagytunk. Kevésnek látszik az az idő, amely még a rendelkezésünkre áll. De ez ostobaság. Hiszem, hogy egy ballépés után értékesebbnek látjuk az időt, mint korábban, és nem szabad önmagunkat bepánikoltatni, hogy hosszú éveket pazaroltunk el. Nem volt pazarlás, csak a tanulási folyamat volt hosszabb, és károsabb. Ha nem hozunk rossz döntéseket, nyilván az életünk egy simább úton halad. De ami megtörtént, az már megtörtént. És az adott helyzetből kell kihozni a legjobbat. Ehhez hozzátartozik, hogy belássuk a hibánkat, hogy átlássuk a következményeket, és okuljunk belőle, mert az újrakezdés így tud igazán hatásos lenni.

„A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.” /Wass Albert/

Ne gondoljuk, hogy nem tudjuk a károkat helyrehozni. Minden mélységből vezet felfelé egy lépcsősor, csak meg kell találni. És erőt kell gyűjteni ahhoz, hogy felvánszorogjunk a felszínre. És igen, néha ezzel egyedül kell megküzdenünk, sőt, a nagy küzdelmet mindig magunknak kell megvívnunk, de ha ott állnak a barátok, a család, akik őszintén, tiszta szívükből szeretnek, ne féljünk beléjük kapaszkodni, ha már elfáradtunk. Ők támogatnak, nem hagynak egyedül.

• érzések hibák lélekhangok metime24 múlt

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!