Újra lennék gyermek

Szóval újra lennék gyermek, mert az a bizonyos hit és jövőről alkotott kép, egy felnőttben sincs meg úgy, mint ahogyan egy gyermekben. Az igazság ugyanis az, hogy tényleg hittem. Tele voltam álmokkal, vágyakkal, és a világ szépen lassan vette el a saját magamba vetett hitemet.
De nem felejtettem el nagyanyám szavait, bármit elérhetek, ha megálmodom és teszek érte. Felnőttként visszanyúlok ennek a kislánynak a kezéért, utána meg csak csodálom őt. Amiért ilyen végtelenül vad, bátor, amiért nem fél a változástól, vagy attól, hogy kinevetik. Egy valódi inspirációnak bizonyul a szememben.

Vajon mi vágjuk le az akkor még szüntelenül ragyogó szárnyainkat? Vagy csak elfelejtettük út közben használni őket? Pedig tudjuk, hogy milyen megmásíthatatlan erő munkálkodott a szívünkben, most is ott él és pulzál.Hát ezért lennék újra gyermek. Ha visszatekintek a gyerekkorra, ott vannak a gondtalan, önfeledt, nevetéssel teli percek, de legfőképp ott van a bátorság és elszántság kitartó duója. Az a kislány nem fél álmodni. Sokan alábecsüljük az álmainkat, pedig pont azért lebegnek mindig körülöttünk, hogy ne engedjük, vagy felejtsük el őket. Éppúgy, ahogy a bennünk élő gyermeket sem szabad soha.

Bár minden egyes nap visszapörgetném az idő kerekét, mégis arra gondolok, hogy ez ad erőt a mindennapokhoz. Elég csak egy régi, poros képet elővennem, eszembe juttatja, ki is vagyok valójában. Hogy az a csodaszép, ami akkor jött létre bennem, még mindig él. Hogy nem felejtettem el a „hasam is belefájdul” típusú nevetést. Hogy nem felejtettem el a legnagyobb összetartó erőt a világon, amit szeretetnek nevezünk. Hogy miért lehetek büszke arra a lányra, aki ma vagyok.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!