Hálával az életnek
Az előző évet összegezve bizonyára sokan sok mindent megbántunk, de talán a legnagyobb hiba, melyet bármelyikünk is elkövethetett, hogy nem volt elég hálás, és az önsajnálatba temetkezett.
olvass továbbAz előző évet összegezve bizonyára sokan sok mindent megbántunk, de talán a legnagyobb hiba, melyet bármelyikünk is elkövethetett, hogy nem volt elég hálás, és az önsajnálatba temetkezett.
olvass továbbVan, amikor valaki már annyiszor esett ugyanabba a hibába, hogy szinte sikítva fut a másik irányba, ha azt érzi, hogy érzelmek kerülhetnek a képbe az ő oldaláról. Ez nem azért van, mert nem akarna nyitni a másik felé, hanem mert fél. Fél, hogy újra visszaélnek a bizalmával. Néha ez a túlzott óvatosság ridegségnek, elutasításnak tűnhet. De van pár mód arra, hogy különbséget tegyünk az ignorálás és a sérüléstől való félelem között.
olvass továbbVannak az életben döntések, amelyeket mindenképpen meg kell hoznunk, mégis nehezen vesszük rá magunkat. Nem azért, mert nem akarjuk eléggé, és nem azért, mert gyengék vagyunk, egyszerűen csak nem tudjuk biztosan, hogy készen állunk, és semmi esetre sem szeretnénk hibázni vagy csalódást okozni. Pedig azzal, ha túl sokáig várunk, és nem cselekszünk akkor, amikor kellene, könnyedén elveszíthetünk másokat!
olvass továbbVan, aki viccesen azt mondja magáról: „Ha valaki érzelmileg elérhetetlen, akkor biztosan beleszeretek”. Van, akinél ez abban nyilvánul meg, hogy mindig olyan társat talál, aki mellett egyedül érzi magát, vagy újra és újra ugyanaz a játszma alakul ki – csak más szereplőkkel. Kívülről talán egyszerűnek tűnik: „Hát akkor keress más típust!” De aki benne van, pontosan tudja, hogy ez nem így működik.
olvass továbbTele van a világ királyfikkal és királylányokkal, egymást kergetig, de a nő Férfit akar, a férfi Nőt és nem értik együtt miért nem megy nekik. Pedig a válasz egyszerű, nincs kész Nő és nincs kész Férfi, nagy betűs N-el és nagybetűs F-el, melyek betöltenék valódi szerepüket nem csak egy kapcsolatban, hanem az élet hétköznapjaiban és a világunkban. Gyámoltalanul, esetlenül és kiegyensúlyozatlanul vagyunk önmagunkban vagy akár valaki mással. Ugyan hogy lehetnek egymás nagy betűi, mikor két sebzett ember egymásra akad, de csak elvenni akarnak, adni nem, és saját szerepüket is hibásan áramoltatják kifelé?
olvass továbbSok mindent kifejez a cím, és azt hiszem, legalább annyira személyes vonatkozású, mint amennyire a főszerepben lévő két, tökéletes paripa adta helyzet. Azt érzem, hogy az elmúlt nagyjából 5,5 éves autós szakmai pályafutásom csúcsára kerültem ezzel a felkéréssel, hogy összehasonlíthatom a kifutó Continental GT-t az újjal. A hibátlant a tökéletessel. A csodálatost a gyönyörűvel. Mindent lehet, főleg, ha nem is az a cél, hogy győztest hirdessünk, hanem a jogos örököst mutassuk be egy különleges korszak után.
olvass továbbSokan csak ülnek és úgy várják, hogy a boldogság megtalálja őket, mint a sültgalambot, ami sosem repül a szánkba Másokat hibáztatnak boldogtalan életükért. Azt azonban nem veszik észre, hogy lehetne sokkal rosszabb sorsuk is. Elfelejtik azt a nagyon fontos dolgot, hogy a boldogság bennünk található, így ez egy tudatos döntés, amit meghozunk.
olvass továbbMindannyiunk életében vannak és lesznek olyan találkozások, melyekről sokszor azt mondjuk, nem volt megfelelő, hiba volt. Keressük a válaszokat arra, hogy miért nem találjuk az utat a férfiak lelkéhez. Nem értjük, hogy miért olyan sok az általuk okozott csalódás. De valóban így lenne ez? Ők okozzák a csalódást?
olvass továbbMakacs, felfuvalkodott, sértődött gyerekként csetlünk-botlunk az emberi kapcsolatok bonyolult, bejárhatatlan rendszerében. Érzelmi zombiként viselkedünk olyan szituációkban, amikor egyetlen ölelés megoldana minden problémát. Vannak, akik egyenesen irtóznak a meghitt beszélgetésektől, és a kommunikációmentes, néma csöndekben elvárják a gondolatolvasást.
olvass továbbElfáradtál. És ez teljesen rendben van. Folyamatosan nézzük, görgetjük és hasonlítjuk. A közösségi média végtelen folyamában a tökéletesség látszata uralkodik: hibátlan testek, örökké mosolygó párok, rendezett lakások, ragyogó sikerek. Ez a világ azt üzeni: ha nem vagy jelen, ha nem mutatsz valamit, akkor lemaradsz. Láthatatlan leszel. De ez csak illúzió.
olvass továbbHibáktól mentesen, szeplőtelenül tekintünk a világba. Meggyőződéssel élünk abban a hitben, hogy nem ártunk senkinek és jóságunk felkent tudatosságával tekintünk másokra. Azokra is, akik lecsúsztak, függőségbe ereszkedtek, a fekete bárányokra, azokra, akik mellett elmegyünk minden pillantás nélkül az utcán. Legyen szó az idős emberről, vagy egy hajléktalanról, egyszerűen tőlünk idegen, jelentéktelenné szürkült elemek a mi pörgős, 21. századi „csak élj a mának” attitűdnek.
olvass továbbKritikusan állunk önmagunkhoz. Sok emberrel találkoztam, akik hihetetlenül keményen dolgoznak önmagukon, de még mindig aggódnak, mert rengeteg hibát vélnek felfedezni önmagukban. Ezek az emberek mindig jobbak akarnak lenni. Amikor nem felelnek meg a saját elvárásaiknak, a hiány állapota eluralkodik a teljes életükön.
olvass továbbSokan illúziókat kergetnek a tökéletes kapcsolat reményében. Holott mind tudjuk legbelül, hogy semmi sem tökéletes, és nem is kell, hogy az legyen. Egy jó kapcsolat nem attól jó, hogy hibátlan, hogy nincsenek benne nehézségek. Attól válik jóvá és tartóssá, hogy mindkét fél dolgozik rajta, hogy napról napra erősebb legyen.
olvass továbbA bizalom lehetne olyan mint a radír: minél több a hiba, annál kevesebb marad belőle. Lehetne olyan, ha lennének fokozatai. A bizalomnak azonban nincsenek fokozatai, ugyanis az vagy van, vagy nincs. A félig odaadott bizalom egyenlő a bizalmatlansággal és a gyanakvással. Kicsit nem lehet meghalni, kicsit nem lehet elengedni, kicsit nem lehet terhesnek lenni, és kicsit nem lehet bízni. Őszinteség nélkül pedig bármit lehet csinálni, csak semmit nem érdemes.
olvass továbbEzzel a címmel folytatásos tesztsorozat is indulhatna. Hogy miért éppen a CLE Cabriolet esetében jutott ez a gondolat az eszembe? Mert a CLE önmagában is szinte hibátlan autó, amelynek tető nélküli változata egy másik dimenzióba emeli utasát. Ezzel a motorral pedig nem csak az érzés, hanem a hang és a teljesítmény is hibátlan. Óriási feeling. A jó hír pedig az, hogy nem kell feltétlenül a legerősebb motor, így a legmagasabb ár ahhoz, hogy mindezt megkapjuk, ha a teljesítményben hajlandóak vagyunk a kompromisszumra.
olvass továbbNem tudom azt mondani, hogy nem vagyok elfogult a Volvoval szemben. Éveken keresztül használtam egy S60 T5-öt és azt gondolom, hogy néhány apró hibája ellenére, a legjobb autó volt, amivel valaha közlekedtem. Ezt azért kell, hogy rögtön az elején megosszam, mert pontosan ebből következik, hogy magas a léc, amikor egy új Volvo kerül hozzám. Minden problémát, amely korábban nem volt tapasztalható az én Volvom esetében, dupla súllyal élek meg.
olvass továbbA boldogság nem egy pillangó, melyet üldözni kell. A boldogság egy döntés kérdése. Ahogyan az életünk is döntések sorozata. Sokan ülnek, panaszkodnak és azt várják, hogy a boldogság rájuk talál egyszer. A munkájukat, a barátaikat, a családjukat és minden mást hibáztatnak boldogtalanságukért. Azt azonban nem veszik észre, hogy lehet a legrosszabbul fizető állásod, kevés barátod, nehéz családi háttered, de mégis lehetsz boldog ember.
olvass továbbMindenki örök gyerekkori kedvencét sokkal egyszerűbben elkészítheted, mint gondolnád. Ha nem is vagy tipikus konyhatündér, ennek a pofonegyszerű receptnek köszönhetően garantáltan elkészítheted, akár a családnak is.
olvass továbbMotivációs előadók, önjelölt bölcsek, konyhafilozófusok és sufnis életvezetők sora szórja magából a maszlagot munkamorálról, kapcsolati problémák megoldásáról, anyádék hibáin való túljutásról, megbocsátásról, konzisztenciáról, kitartásról. Arról, hogy kell a feladatainkat a legnagyobb odaadással végezni, hogy "kiérdemeljük a szombatokat".
olvass továbbNéha nem árt megállni a rohanó hétköznapok közepette, és kicsit lelassítani. Életünk jórészt csak kapkodásból, problémákból és stresszből áll, és amiatt csak és kizárólag mi vagyunk a hibásak. Csinálhatnánk másként is, mégis hagyjuk, hogy mindez átjárja és meghatározza az életünk minden egyes percét. Azoknak, akik szeretnének egy kicsit lassítani, nyugodtabban és megfontoltabban, nagyobb harmóniában élni, elhoztunk hat buddhista elvet, melyek rendszeres gyakorlásával biztosan változni fog az életünk.
olvass tovább