A szülői köteléket nem a bírósági végzés vágja el ..

De mi történik a szétválás után?
Valóban kevesebb joga lesz az egyik szülőnek, mint a másiknak? Igaz lenne az, hogy a bíróság mindig az anya javára dönt?
A válaszom mindkét kérdésre a határozott: NEM!
Még egy abszurd és – pszichológiailag egészségtelen – élethelyzetben is megadatik a jog minden szülőnek. Tovább megyek. Kötelezettség sem kell hozzá. Persze, ilyen esetben a hogyan – mennyiszer láthatja a gyermekét rész igencsak csökkentett, de a joga az minden esetben megmarad. Talán tovább is, mint az a gyermek lelki – testi fejlődésének egészségi fokozatában elfogadható lenne.
Lefordítva: ugyan szigorúbb szabályok mellett, de lehetőséget kap a szülőségre alkalmatlan fél is arra, hogy bizonyítson. Rendbe tegye önmagát, az életét, és rendezze a kapcsolatát a gyermekével. Ehhez pedig, lényegében minden jellegű segítséget – támogatást megkap. Sőt, időt is. Hosszú – hosszú éveket.
Ezalatt persze azt senki nem veszi figyelembe, hogy a másik fél helyette is helytáll, és adott esetben a gyermek lelkivilágát is erején felül ápolja. Hiszen, nem a bármilyen okból kifolyólag sérült ( alkohol, szenvedélybetegség, depresszió, nárcizmus stb.) szülő a legnagyobb áldozata egy ilyen helyzetnek, hanem a gyermek, és az őt egyedül nevelő szülő.

Magyarországon a jog elég nagy tér és időintervallumot ad ezen helyzetek békés rendezésére. Akár éveken keresztül élhet úgy valaki, hogy sem a kötelezettségeit sem pedig a jogait nem teljesíti, mégis láthatja – hatással lehet a gyermekére. Megjelenhet ittasan, koszosan, sőt, megteheti, hogy éveken át anyagilag sem vállal felelősséget a gyermeke felé, a jogai akkor is megmaradnak.

Mégis, az esetek legnagyobb részében éppen ez a fél hivatkozik az ellehetetlenítésre.

Értelemszerűen a gyermek idővel eltávolodik, és a kapcsolatuk is elhidegül. De ez egy pillanatig sem annak köszönhető, mert a bíróság „így döntött”. Aki ezt mondja, az hazudik. Az még mindig nem képes felelősséget vállalni a tetteiért, és tenni azért, hogy máshogyan legyenek a dolgok.
Az, aki nem él a lehetőségeivel, és nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az egykor – közösen – vállalt gyermekének az élete része lehessen, és segítse őt a lehető legkiegyensúlyozottabb felnőtté válás felé, az a fél az, aki elvágja a köteléket.

Nincs az a bírósági végzés, vagy betegség, ami miatt akár egyetlen napig is képes lennék „ nem tudomást venni” a gyermekemről. Szülői felelősségem és kötelezettségem első és legfontosabb hozzávalója az, hogy önmagam legjobb kiadása legyek. Valaki, aki példát és utat mutathat. Akinek jöhet bármi, akkor sem szorítja háttérbe a gyermekét. És ha ezt valaki nem így gondolja, az súlyosabb ítélet, mint ami a tárgyalóteremben elhangzik.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!