A zongorista

Talán kezdhetném úgy az írásomat, hogy ez az egyik legkomolyabb hangvételű, elkészült diorámám. Nagyon sok fejtörést okozott és rengeteg éjszakai munkát.

Képgalériánkért kattints a fotóra!

Mint már múltkor említettem, én mindig a figurakészleteim alapján írom a történeteket, amelyben ezek a kis bábuk részt fognak venni. Próbálok mindig körültekintő lenni, mielőtt válogatok, előre gondolkodni történeteken, hogy miből mit lehet majd összehozni. Az biztos, hogy akik ismernek, tudják én mindig egy kicsit más beállításban, látom a világot. Ez a dioráma egy film alapján készült, ami megtörtént eseményt dolgoz fel. A történet Lengyelországban játszódik. A film címe: A zongorista. Bizonyára sokan látták és én most nem is beszélnék a filmről, de azért annyit had jegyezek meg, hogy a történet a második világháború idején játszódik, a varsói gettóban. Nagyon sok figuragyártó cég fő vezető vonala a második világháború, ezért könnyű helyzetben voltam a figurák beszerzésével kapcsolatban. Több figura készletet használtam fel. A gondolatom az volt, hogy a jelenet ne a katonákról szóljon, hanem azokról a civilekről, akik mindezt átélték. Nekem fontos az, hogy beleéljem magam a diorámámba, és úgy alkossam meg, hogy azok a figurák, akik szerepelnek a diorámán, mintha csak élő személyek lennének. Ott kell lenem át, kell éreznem. Nekem könnyebben megy az építés, ha közben olyan zenéket hallgatok, ami a munkával kapcsolatba hozható. A zene mindig is inspirált. Főleg a filmzenék. Találtam ilyet. Hát sikerült a végére, annyira átszellemülnöm, hogy már a jelenettel álmodtam. Van úgy, hogy hajnalban mielőtt lefeküdnék aludni, mert már az építéstől elfáradtam, még képes vagyok csendben, halk zene mellett akár 30- 40 percet is nézegetni a diorámát, illetve az akkor elkészült részletet. Ilyenkor jól esik gondolkodni. Mielőtt kinevetnek, higgyék el, ha az ember szívvel lélekkel készít valamit, ez könnyen előfordul. Én pedig minden munkámat így próbálom elkészíteni.

Nekiálltam a jelenet elkészítésének. Itt segítségül hívtam az internet adta lehetőségeket. Olvastam egy kis történelmet, képanyagokat gyűjtöttem Varsó utcáiról, az akkor ott élt emberekről. Fontos ez számomra, mert csak úgy lesz valami hiteles, ha utána járunk a dolgoknak, még mielőtt nekifognánk a dioráma készítéséhez. Csak tanácsolni tudom, minden kezdő, leendő dioráma építőnek, hogy ez egy jó út, amit én is az évek alatt tapasztaltam meg. Miután ez megtörtént és már okosabb lettem, összeállítottam a meglévő figurakészleteimből a képet. A jelenet egy igazoltatást mutat be a gettóban. Nehéz dolgom volt, mivel ez volt életem második komolyabb munkája így nagyon sok mindent még csak először készítettem ezen a művön. Mondhatnám azt is, hogy minden új volt számomra. Segítség kellett. Itt jöttek nagy segítségemre tisztelt Adóba László barátom által megírt dioráma építéssel kapcsolatos szakmai könyvei. Amik természetesen ott sorakoznak a polcomon. Nagyon hálás vagyok Neki, mert ezek a könyvek indították el az utamat a diorámázás világában. Olyan fortélyokat tanulhattam meg, amikről még csak álmodni sem mertem. Különböző technikai fogásokat, amiből nagyon élethű dolgokat lehet készíteni, remek képanyagot és könnyen emészthető szöveges részeket kaptam a könyvek által, amik nagyon inspiráló hatással voltak rám. Ezek közül szeretnék kiemelni néhányat, pl: a fal vakolatainak kialakítása, a cserepek elkészítésnek módja, a burkolatok kialakítása, nyílászárók elkészítése és még rengeteg hasznos dolog. Ígérem, ezekre a dolgokra még vissza fogok térni. Azt persze mondanom sem kell, hogy arra nem gondoltam, hogy az előttem lévő munka micsoda sok kitartást igényel.

Ha az ember élethűt szeretne készíteni, akkor bizony csak az marad, hogy mindent egyesével készít el. Én is így tettem a cseréppel mely kb. 800 db volt, vagy mondjuk a macskakővel, mely kb. 1500 db volt, és én most egy 35x40 cm-s alapú diorámáról beszélek. Meg is fogadtam, hogy ilyet soha többet nem teszek. Na persze ez nem jött be, mert bizony lesz még olyan diorámám, amiben cserepeztem bőven. De amikor elkészült, azt mondtam megérte. Egy utcajelenetet készítettem, amelynek az érdekessége az volt, hogy szemből az utca mindkét oldala látható, és egy sikátorban végződik, mely fölött ugyanúgy lakrész található. Az óvárosi Varsóban vannak ilyen utcák. Azok a képek voltak segítségemre, amelyek ott készültek. Annyira hasonló típusúak voltak az épületek, hogy akár más keleti országba is helyt állhattak volna. Törekedtem az élethűségre, a nagy fa ajtókra, a levált vakolatra és a szürke, de mégis színes épületekre. Amint már említetem ezen a diorámán nagyon sok új dolog volt számomra, amit először készítettem. Érdekeség lehet a szívószálból előállított ereszcsatorna, a papírkartonból kifaragott fa ajtó, a glettanyaggal vakolt karton falak, vagy a nikecellből megformált macskakő. Vagy mondjuk a teafilterből készített kis szatyor, amelyben gyurma krumplik voltak, amik a macskakőre kerültek, vagy a szalvétából készült függönyök. Egy szónak is száz a vége, rengeteg fejtörést okoztak néha a dolgok, hogyan kivitelezzem, és őszintén bevallva, mint kezdő kértem, és el is fogadtam a segítséget.

Életem második diorámája nagyon sok helyen megfordult és nagy sikert aratott a hazai makett versenyeken. Szép helyezéseket ért el, sok díjat kapott. Nagyon sok kérdést tettek fel vele kapcsolatban , ami azért volt jó mert érdekelte az embereket az elkészített dioráma . Érdekesnek, másnak találták . De ami talán a legfontosabb, és nagy örömömre szolgált ,az az volt , hogy ez a munka inspirált fiatalokat ennek a szép hobbinak az elkezdésében. A dioráma Lengyelországba is kikerült, ahol különdíjat kapott. Nagy örömmel fogadták, és hozzátették, miszerint jó néven, veszik, hogy Magyarországon vannak emberek, akik az ő történelmükkel foglakoznak. Nekem ez nagyon nagy megtiszteltetés volt, és az is, hogy rengeteg jó tanácsot, segítséget kaptam barátaimtól a közel három hónapban, amíg ez az alkotás elkészült. Ezen a munkán sokat tanultam. Megismertem önmagam is, hogy mire vagyok képes. Mit kell még tanulnom, mire kell odafigyelnem és, hogy mennyire vagyok kitartó. Egy biztos, volt és van is mindig mit tanulnom. Így egy újabb dioráma felé sodródtam. De ez már egy másik történet....