Amikor felforr a vér – Alfa Romeo Stelvio 2.0T

Rengeteg gondolat kavarog a fejemben a Stelvioval kapcsolatban, így nagyon nehéz dolgom van, hogy a bevezetőben a legfrappánsabb és a leginkább találó felütést vagy jelzőt írjak le erről a csodálatos SUV-ről. Hosszas mérlegelés után a STÍLUS szót emelem ki. Nem véletlenül csupa nagybetűvel.

2020-ra az autópiac állapotát az jellemzi, hogy mindenki digitalizál, tele pakolja az autót a létező összes kötelező és nem kötelező biztonsági extrával és természetesen crossovert/SUV-t dob a piacra. Ezzel mind rendben is vagyunk és vásárlóként nagyon örülünk neki, hogy lassan centiméter különbségekkel újabb méretkategóriájú autókkal kápráztatnak el bennünket. Egy valami viszont egyre jobban elmarad és őszintén szólva nekem rettenetesen hiányzik. Ez pedig az, hogy stílusa legyen az autónak.

Amikor elképesztő mélyen kell a pénztárcába nyúlni, hogy értelmes méretű és teljesítményű autót vásároljunk, akkor számomra elvárás, hogy legyen benne valami fűszer. Ha ez más számára is szükséges kellék, akkor a válasz egyértelműen Alfa Romeo. Abban az esetben pedig, ha kedveli valaki a magas építésű autókat, akkor pedig a típus a Stelvio.

Tisztán látszik, hogy a stratégia nagyon jó volt, és hasonlóan, mint a Porsche esetében, a Stelvio eladási számai a legjobbak a többi Alfa típushoz viszonyítva. Ennek ellenére a teljes márka anyagi problémákkal küzd, amelynek ékes bizonyítéka, hogy 2017 óta, tehát pont a Stelvio megjelenése óta nem jelent meg új modell. Persze van a tarsolyban egy gyártásra érett modell a Tonale személyében, amely a Stelviohoz képest egy kategóriával kisebb SUV lesz, de a megjelenése valószínűleg 2021-ig fog váratni magára.
A megoldást és a megváltást a problémákra a PSA csoporttal való egybeolvadás adhat. Egyelőre úgy tűnik, hogy a PSA startégiája, szerencsére, nem a márkák megszűntetése, hanem a korábbi stíluselemek megtartása. Így túl sok fekete felhő hála Istennek nincsen az Alfa égboltja fölött. Ne is legyen, hiszen az Alfa maga az életérzés.

Design szempontjából – kívül és belül – alig találhatunk olyan elemet, részletet, amiről ne tudnék ódákat írni, hogy mennyire gyönyörű. A jellegzetes ív, amely a logót öleli a front részen, amely se nem túl nagy, se nem túl kicsi, a csodálatos ívek, amelyek pont annyira gömbölyűek, amennyire gömbölyűnek kell lenniük, és pont annyira szögletesek is, ami a mai divatnak megfelelő, egytől-egyig tökéletesen vannak eltalálva. Az Alfákra oly jellegzetes felniket száz kilométerről is ki lehet szúrni és ettől is lesz az egész autó 100%-ig olasz. Egyszerűen az Alfa minden porcikája arányos és pont ezért csodálatos. Agresszív és különlegesen szép is egyben.

Azzal szokták vádolni az olaszokat, abban a pillanatban, amikor elhangzik az olasz formatervezés által alkotott formavilágról az ezernyi dicséret, hogy nem kellőképpen precízek, nem elég jó az autók fényezési és konstrukciós minősége.
Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a tesztet egy fényező és karosszérialakatos barátunknál kezdjük, akivel alaposan átnézettük az autót. Elfogultságról az esetében nem lehet szó, ezt azonnal le lehetett vágni, ahogy fintorogva nyúlt az autóhoz. A vizsgálat eredménye viszont őt is meglepte. Tökéletes illesztések és kiváló fényezési minőség minden egyes pontján az autónak. Bár továbbra is elmondta, hogy ő olasz autót nem venne, de kiemelte, hogy német autókat is megszégyenítő összeszerelési, fényezési minőség van az Alfán.

Az én viszonyom az Alfákkal teljesen más, mint a fényezőé. Számos Alfám volt és így pontosan tudom, hogy mi az, ami miatt rajongani lehet a márkáért.
A Stelvio nem csak kívül, hanem a belső terében is egy műremek. A műszerfal íve, amely követi a két szélén analóg műszeregységeket, majd a középkonzol tetején található kijelző felett halad el, önmagában megér egy fejezetet bármelyik iparművészeti tankönyvben. Észrevétlenül ível lefelé és alkot tökéletes egységet a környezetével. De nem ez a kedvenc részletem az autóban. Amikor arról beszélünk, hogy egy autó prémium, akkor ezt az a sok számos apró részlet miatt tesszük, amely körbevesz minket. Minőségi burkolatokat, kellemes tapintású és varrású bőrt, megfelelő formavilágot szeretnénk látni, úgy, hogy közben az összes modern technika szolgálja a komfortunkat. A magam részéről én kiegészítem az elvárások listáját azzal is, hogy a technikát könnyen lehessen használni (ne kelljen részt venni egy 3 napos kurzuson ahhoz, hogy a menü rendszerben megtaláljuk a megfelelő pontot), továbbá azzal, hogy ne érezzük becsapva magunkat az anyagok terén.

Ilyen becsapott érzést érzek a fémnek álcázott, de valójában műanyag alkatrészek, fogantyúk, kapcsolók esetében. Értem én a költségcsökkenetési motivációt, de ne velem kezdjék, amikor ötvenezer eurónál drágább autót akarnak nekem eladni. Sőt, ezért vagyok roppant csalódott például egy Lexusban, amikor Corolla kapcsolókat találok.

Hát ezt a játékot nem űzi velünk a Stelvio. Nézzük csak meg a kormány mögötti +/- váltásra használható bajuszkapcsolókat. Ez bizony tömör és gyönyörűen megmunkált alumínium. Külön odafigyeltek rá, hogy az ívében és fogásában is tökéletes karokba bele legyen marva a + és a – jelzés. Nem csak belekarcoltak valamit, nem spóroltak egyáltalán semmit. Talán a festéken, ami az Alfa logóban szokott lenni. Valószínűleg ennek is design oka lehet, de a kormányon ezúttal nem színes a híresen szép márkajel. Ha kötözködni akarnék, akkor a váltóra és környékére mondanám egyedül, hogy elfogyott a fantázia. A tekerőgombok fényes fekete felülete és a mögötte lévő tér kevésbé tetszett. De ez valószínűleg egy másik autóban nem tűnne föl, sőt el tudom képzelni, hogy számos modell esetében erről a pontról beszélnék, mint leginkább eltalált formavilág. Hát igen a mérce egy fontos dolog…

Az Alfa infotainement rendszere kiválóan átlátható, gyors és grafikájában is impozáns. A márka logója folyamatosan a háttérben látható, diszkrétnek nem mondható méretben. Ez a felület persze csak addig látható, ameddig át nem kapcsolunk az üzemmódra, ahol a telefonunkat láthatjuk kitükrözve.

Az ülések szintúgy kiválóak. Elképesztő kényelmesek, remek az oldaltartásuk és a combot is megfelelően támasztják alá. A hátsó utasok kényelme nem ennyire elsőrangú, mint az első ülésen ülőké. A fejtér is szűkebb és az ülések sem mondhatóak hibátlannak. A lábtérre viszont nem lehet panaszkodni.

Motorikusan az Alfa ott van a szeren. A méretes karosszéria villámgyorsan van 100-on és az egyes üzemmódoknak megfelelően reagál a vezető utasításaira. Sportautós módon lehet vele közlekedni, ami nem is csoda, hiszen 280 lóerőt és 400Nm nyomatékot rejt magában a kétliteres turbómotor. A benzines erőforrás egyetlen pillanatban lehet kevésbé kedvelt. Ez pedig a benzinkút. A tesztünk alatt, vegyes használat mellett jellemzően 11,5-13 liter közötti átlagokat produkált, ami egyáltalán nem mondható kevésnek. Elfogadom, hogy óvatosabb vezetési stílussal is lehet közlekedni a Stelvioval, ami bizonyára a fogyasztásra is jótékonyan hat, de ez az autó nem erről szól.

Mindent egybe véve a Stelvio egy abszolút prémium SUV, kifogástalan anyagokkal, szuper vezetési élménnyel és csodálatos formavilággal. Ha egy német prémiummal össze akarom hasonlítani, akkor nyilván találunk deficitet minőség oldalon, meghibásodási statisztikában. Viszont kapunk egy olyan érzést, amit talán semelyik másik kocsiban nincsen meg ennyire, ez pedig az, hogy fel tud forrni a vérünk, hevesebben dobog a szívünk és élvezni tudjuk az autóban töltött idő minden pillanatát. Nem tudom elképzelni, hogy valaha előforduljon olyan, hogy megszűnik ez a márka. Az autógyártás tragédiája lenne az a pillanat. A Stelvio ebben a márkaharcban komoly ütőfegyver, mert borzasztó jóra sikerült.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szőnyi Zoltán

Jó pár évet töltöttem az autós szakmában, de azt is mondhatjuk, hogy ez egy továbbtanulási időszak volt számomra, mivel egész életemben érdekeltek az autók. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több száz különböző fajta autót volt szerencsém kipróbálni életem során és számos szakmai konferencián volt lehetőségem képződni. Igyekszem a megszokotthoz képest más megvilágításból írni, beszélni az autókról.