A mai divatos spiritualitással átitatott világban mindenhonnan dőlnek felénk a tanítások. Mindannyian emocionálisan vagy pedig intellektuálisan fejlesztjük magunkat egy szintre, és észrevétlen dolgokon csúszunk el a nagy mindent befogadó szeretet talaján. Akárhonnan is nézzük, ha jól megfigyeljük magunkat és a reakcióinkat, csak beleesünk a folyamatos ítélkezés csapdájába.
Megítéljük a körülöttünk zajló világ minden rezdülését. Elnevezünk valamit jónak valamit rossznak. Legtöbbször minden fekete és fehér számunkra, vagy ilyenek vagyunk vagy olyanok. Az arany középút sokszor nagyobb buktatókat rejt magában. Mert eljutunk egy bizonyos szintű szociális fejlettségi szintre, és onnantól kezdve azt gondoljuk magunkról, hogy jó és elfogadó emberekké edzettük magunkat.
Aztán képzeljünk el egy átlagos munkanapot. Reggel felkelünk, kikelünk az ágyból, nyugisan megisszuk a kávét és szeretteink körében elkészülünk a napra. Aztán amint kilépünk az ajtón, jönnek szembe a mindennapok. A villamoson a sarkunkba állnak, netán belefutunk egy-két túl közeledős emberbe és máris omlik a ragyogó mosoly az arcunkról. Az orrunkba másznak a kéregetők az utcán részegen aztán a munkahelyen pedig a kollégák és az ügyfelek változatossága szép lassan kikezdi a türelmünket. Természetesen, ha az ember végiggondol őszintén a családján is, mindenhol van feketebárány, életképtelen vagy éppen nem épp mintaéletet élő rokon, akiről szintén megvan a magunk kis véleménye. Belecsúszunk kis gonosz pletykálgatásokba is, hiszen valamilyen beszédtémának kell lennie az emberek között, ha akad egy-két közös ismerős. Közéleti és közösségi médiát már nem is említem, mert magától értetődő, hogy egyik ember másik ember életét a címlapokról is olyan könnyen kialakítja a fejében, hogy nem is kell tovább magyarázni.
Akármennyire is szeretnénk nézőpont nélküliek maradni, folyamatosan elítélünk másokat. Legyen bármilyen indíttatás a lelkünkben, egy pici irigység, vagy saját keserves életünk másokhoz való méregetése, a féltékenység, a bosszúság és még sorolhatnám. Mindannyian beleesünk az ítélkezés csapdájába, ha akarjuk, ha nem. És itt következnek a problémák. Ha hallgatok embereket, akik arról beszélnek, hogy milyen fontos, hogy szeressük egymást és fogadjunk el mindenkit olyannak amilyen, akkor mindig kicsit jobban megfigyelem a mindennapjaikat, abban is tükröződik-e ez a felfogás. Mert ezek csak kimondott szavak, de mindig akadnak kivételes esetek, amikor gondolkodás nélkül valamilyennek (általában rosszabbnak) ítélünk meg valakit és valamit. Közben pedig mélységes bántásnak éljük meg, ha minket hasonló atrocitások érnek az életünkben. Nem hagy minket hidegen az, ha valakit bántalmaznak, vagy valaki szemtelen módon nagy kanállal falja az életet, míg mi a megélhetésért küzdünk, de ez egy ilyen világ. Olyan, amilyen.
Akármennyire döbbenetes is, de valahol mindannyian egyformák vagyunk, mert emberek vagyunk. Ugyanúgy nem ítélhet meg engem senki az alapján, amit abban a pillanatban felfog belőlem, mert lehet jó napom és lehet rossz napom is akár, úgy én sem vagyok feljogosítva arra, hogy valakit lenézzek. Mégis gyakran beleesek ebbe a hibába. Aztán persze mindig kiderül, hogy nem volt igazam a másik emberrel kapcsolatban és nagyon rosszul esik, hogy bedőltem a fejemből alkotott pillanatnyi ítéletnek. Sokkal egyszerűbb életünk lenne, ha mindenki annyi energiát fordítana a saját lelkének dolgaira, mint amennyire a többi embert képes minősíteni. Nem ismeretlen senkinek, ha azt mondom, hogy a sokszor másokban zavaró dolgok bennünk is fellelhetők. Vagy nem akarunk olyanok lenni, mint ők, vagy picit mi is olyanok szeretnénk lenni. És keserű a pirula, mégis lenyeljük.
Alapjáraton nem lenne gond az ítélkezéssel, mert az ember mindig megkülönböztet dolgokat egymástól. Felcímkézi jelzőkkel, így minősíti a másikat és hasonlítja vagy különbözteti meg önmagától. Viszont sokszor megfigyeljük azt a kis gonoszkodó rosszindulatot az emberekben, ahogy a másik nyomoráról képesek beszélni. Vagy az öröméről fanyalogni. Pedig a lehetőség bennünk is megvan, hogy jóvá vagy rosszá alakuljunk, és érdemesebb lenne kicsit más szemmel látni a világot.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez