Introvertált vs. extrovertált

A minap szóba került, hogy mostanában túl sokan, túl sokat foglalkoznak az introvertált kérdéssel. Ez szerintem is így van, és én helyeslem is, foglalkozzanak csak! Egy introvertált érzi ezt igazán, hogy mennyire jó is ez, - teszem kijelentésemet elfogulatlanul, tisztán embertársaim empátiájával. Azzal, hogy világ kicsit komolyabb hangsúlyt fektet ezeknek a személyeknek a megismerésére, mintha egy nagy mázsa súlyt emelnének le az introvertáltakról fokozatosan.

A világnak vannak befelé figyelő, gazdag érzelmi és mentális világgal élő emberei, és vannak kifelé élő emberei, akiknek szükségük van mindig a kapcsolódásra, a pezsgésre, érintkezésre. Kettőjük szövetségében néha adódhatnak nézeteltérések, mert komfortzónája a két személyiségtípusnak teljesen szemben áll egymással.

A mai társadalmunk teljes mértékben extrovertált dinamikával fut jelenleg, aki kizárólag ebbe a személyiségtípusba tartozik, annak fogalma sincsen arról, hogy egy nem extrovertált személyiségnek komolyan nehéz és megterhelő ebben a dinamikában való kötelező részvétel, hogy elfogadják őket. Felkapott lett a téma, és mikor két szemben álló pólusnál az egyik nagyobb lángot kap, a másik oldal egyből szikrákat köpköd, védekezik, és követeli a saját figyelmét. A megoldás: Középre ülni.

Én nagyon fontosnak tartom, hogy az introvertált személyiségeket egyáltalán nem kell sajnálni, nem ezért tartom fontosnak, hogy beszéljenek róluk és többen felszóljanak mellettük, hanem azért, mert jár nekik is a megértés és az elfogadás. Lehet ezt unni, hogy lassan a csapból is róluk fog szólni minden, de bele lehet gondolni abba is, hogy sokáig mennyire nem is foglalkoztak ezzel a kérdéssel és sok ember maga sem értette, hogy miért olyan, amilyen. Komoly lelki tusát vívott önmagával, a magánéletében, esetleg a munkahelyén, vagy a családja körében a személyisége miatt. Szerintem nem kéne zokon venni, hogy ezzel a témával végre komolyan el kezdtek foglalkozni, mert tényleg megkönnyebbülés egy introvertáltnak is, hogy környezete talán így jobban megérti és nem rokkan bele az elvárásokba, a meg nem értésekbe.

Egy introvertáltnak nem is nagyon volt választása, alkalmazkodnia kellett, és felvenni a lépést az extrovertált világunkkal. Kitűnően képesek elfogadni extrovertált társaik személyiségét és ezt tiszteletben is tartják, tehát kérdem én, ennyi néma év után, nem érdemlik meg ők is a megértést és a fellélegzést?

Fordítsuk meg a helyzetet. Lenne egy világ, ami sokkal inkább introvertáltabb tendenciájú lenne, amiben ugyan úgy extrovertált személyiségek is élnek, már hosszú-hosszú évek óta anélkül, hogy értették volna eddig saját személyiségüket, hogy miért mások, mint a “normális” társaik. Ahol nap mint nap úgy éreznék ezek az emberek, hogy akik ők valójában, az nem fér bele a mai világba, el kell nyomniuk önmagukat. Miközben már a testükben, lelkükben érzik, hogy attól, hogy próbálnak a normálisba beilleszkedni, nem lehetnek önmaguk, lelkileg és mentálisan is már kezdenének ettől kimerülni, összeroppanni. Mit éreznének? Mit éreznének egy olyan világban, ahol mindenki inkább befelé figyel, kevesebb inger venné őket körül, mikor nekik erre sokkal több szükségük lenne? Mikor hibásnak gondolnák magukat azért, akik ők valójában, mert mondjuk egyfolytában mindenkivel beszélgetniük van kedvük ha kell, ha nem, de nem tehetik, mert az emberek mondjuk úgy többsége, nem ilyen beállítottságú. Milyen érzés lenne, ha nem lennének nagy társasági összejövetelek, mert nem igazán lenne hozzá hasonló partner, aki erre nyitott, aki nem furcsán nézne rá azért, mert neki a feltöltődéshez feltétlen kapcsolódnia kell másokhoz? Sokan azért fordulnának el tőlük, mert tévesen diagnosztizálnák a számukra teljesen normális, cseppet sem bántó, nyíltságukkal kíváncsi, pezsgő energiájukat?

Aztán hirtelen berobban az éterbe, hogy ezeket az embereket extrovertált személyiségeknek hívjuk, nincs semmi baj velük, csak több igényük van a kontaktra, a kommunikációra, a figyelemre, az ingerekre, mint az átlagnak. Fantasztikusak, üdítőek, kiváló csapatjátékosok, remek szó szólok, spontánok, viccesek, és tele vannak tetterővel, energiával. Egyre többen foglalkoznának tényként ezzel a dologgal, hogy ez nem egy hiba, hanem egy valós személyiség típus. Nem lélegeznének fel az extrovertáltak, hogy nem őrültek? Nem lennének hálásak, nem esne jól nekik, ha tényleg eljutna más emberekhez is ez az információ, hogy végre a többi introvertált is megértse, esetleg így álljanak hozzájuk a jövőben, hogy ne nekik kelljen teljesen máshogy viselkedniük, önmagukból kifordulniuk, csak hogy ne legyenek kiközösítve másságuk miatt?

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!