A társadalmunk 75 százaléka szenvedő kisgyermekek felnőtt testbe zárva. Ezzel a Felföldi András idézettel kezdeném a kérdésre a választ. Felelősségvállalás hiánya, a gyermekkori sérelmek cipelése kapcsolatról kapcsolatra, mely programok futnak szüntelenül bennünk. Kirepülve a madárfészekből szárnyat csapkodunk, olykor mélyrepülésre vagy kényszerleszállásra kényszerülünk, de nem értjük, hogy miért kerülünk folyton folyvást örvénybe.

Ha megismerjük azt, hogy valóban kik is vagyunk, honnan jöttünk, miket örököltünk, miként nézett ki édesanyánk, milyen erélyes vagy csupaszív volt édesapánk, miként kezelték ők a konfliktusaikat vagy éppen miként nem. Ha ezekre felülről tudnánk tekinteni, akkor egyrészt nem várnánk el a társunktól, hogy azt az űrt, amit szárny szegetten nem kaptunk meg, azt a másiknak kellene betapasztania. Ez nem más, mint az mi saját, hozott batyunk és érzéseink, amin addig kell dolgozni magunkon, amíg el nem jutunk abba az állapotba, hogy felismerjük, azon a minták, amik fájnak, azok burkolt tanítások. Megmutatják számunkra, mely életterületen kell még fejleszteni magunkat.

Ha fáj, ha valami beaktivál a másikkal kapcsolatban, akkor állj meg egy pillanatra és fogalmazd meg. Ha elég tudatosakká válunk az érzéseink tekintetében, akkor sokkal eredményesebbek lehetünk az élet bármely területén, úgy a párkapcsolatainkban is. Eleinte ez fárasztó tud lenni, de egy kis gyakorlással rutin válhat belőle.

Továbbá szükséges, hogy legyenek mély és egymás felé forduló, értő beszélgetések, amik mentesek John Gottman Apokalipszis 4 lovasától, ami a védekezés, a megvetés, a kritika, és a visszavonulás. Szükségszerű felismerni azt a törvényszerűséget, hogy egy kapcsolatnak vannak életszakaszaik - idealizálás, démonizálás és realizálás. Már a második szakaszban megrekednek vagy tönkremennek a kapcsolatok, mivel az a vízió él, hogy a másik mégse olyan, mint a kapott és hozott mintáink. Általában elindul a magunkra formálás, kényszerítés vagy hárítás, amibe a másik vagy beleáll vagy elmenekül. Nem szabad a másikat a saját képünkre formálni, mivel ez sajnos idővel robbanni fog. A másik úgy tökéletes, ahogyan van, így mind a hibáival, mind a szerethető oldalával együtt kell elfogadni egymást.

Fontos az én, illetve a mi idő. Mindegyik a töltekezés alapját szolgálja és nem maradhat ki egyik sem. Az örökös szimbiózis egy idő után fojtogató tud lenni, így törekedni kell az egyensúlyra.

Az is tévhit, hogy létezik konfliktusmentes kapcsolat, az inkább előrevívő tud lenni, ha produktívan tudják kezelni a felek. Ha igazán fontos a másik, akkor megtanulunk nemcsak énben, hanem miben is gondolkodni, beépítve kölcsönösen a másikat az életünkbe.

Azon kapcsolatok, ahol csak az egyik fél fejlődik és a másik nem, visszahúz vagy lemarad, ott gyakoriak az elszakadások. Fontos a folyamatos önfejlesztés és a kapcsolat öntözése, ápolása, melynek magjait évszakról évszakra el kell vetni, hogy virágba szökkenjen.

METIME kurzus 

• házasság kapcsolatok párkapcsolati problémák válás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!