Eltűntél
Mára már eltűnt a bőrömről mohóságod kék ujjnyoma. Többet adtál két fekve kimondott félmondattal, mint amennyit el tudok viselni. A lét elviselhetetlen könnyűsége nehezedett rám, én meg kicsúsztam alóla.
olvass továbbMára már eltűnt a bőrömről mohóságod kék ujjnyoma. Többet adtál két fekve kimondott félmondattal, mint amennyit el tudok viselni. A lét elviselhetetlen könnyűsége nehezedett rám, én meg kicsúsztam alóla.
olvass továbbEgyszer megkérdeztem egy ismerősömet, hogy mi a legnagyobb félelme. – Nem, nem kérdezem meg mindenkitől, de a beszélgetés ezt hozta. – Az ismerősöm pedig durván fél másodperc gondolkodás után úgy válaszolt, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. „Attól, hogy egyszer elveszítem a szüleimet.”
olvass továbbEmberből vagyunk. Társas életünk számos alappillérre épül: van egy családunk, amire sokszor mondjuk, hogy nem mi választottuk. Van a párkapcsolatunk, amit ugyan mi választunk, de a csalódásaink halmozása miatt a régiek és az újak sem mindig alakulnak úgy, ahogy azt szeretnénk.
olvass továbbHol vagytok, régimódi férfiak? Énekeltek-e nekünk bús-szerelmes melódiát az ablakunk alatt? Figyelitek-e, ahogyan halvány fény villan, függöny rebben, mert ott vagyunk, ott várakozunk mögötte, aprócska szobánk rejtekében, mi régimódi lányok. Hol vagytok, ti régimódi férfiak, akik nem tartotok minket őskövületnek, vagy lovagkorból visszamaradt, lóháton illedelmesen keresztben ülő, hibbant időutazóknak?
olvass továbbSzeretjük szorítani egymás kezét. Nemcsak addig, amíg kifehérednek az ujjaink, hanem addig, amíg el nem törjük a másik kézcsontjait. Nem azért tesszük ezt, mert fájdalmat akarunk okozni, hanem inkább azért, mert így próbálunk meg szeretni.
olvass továbbSzakítást követően ugyanazokon a szakaszokon kell végigmennünk, mint amikor meggyászoljuk egy elhunyt szerettünket. Bármilyen helyzettől függetlenül a szakítás mindig fájdalommal jár. A másik embertől való elszakadás pedig sok belső munkát igényel.
olvass továbbKöztudott, hogy egyes férfiak néha túlbecsülik önmagukat. Tévesen azt gondolják, hogy elegendő a túltengő tesztoszteron és maximumon járó potencia, a női nem máris elégedett sóhajjal nyugtázza e csöppet sem nagy erőfeszítést igénylő állapotot.
olvass továbbNehézséget okoznak nekünk a társas kapcsolataink, míg saját magunkba nem vagyunk „szerelmesek”. Milyen érdekes az élet, hiszen összezár magunkkal, de a többit ránk bízza. Próbálunk mások által közel kerülni magunkhoz, inspirálódni belőlük. Amíg nem tudjuk határainkat, mások átléphetik azt, és eléggé tud fájni.
olvass továbbTudod, sosem bánnálak meg- mondtad, és én annyira belesüllyedtem ebbe a mondatba, olyan megnyugtatóan vett körül, minta ez lenne a legkényelmesebb babzsák, mintha jobb nem is lehetne. Pedig lehetne, ha velem lennél.
olvass továbbAz élet olyan kegyetlenül tud bántani. Megannyi teherrel szór meg, ami alatt roskadoznak az acél lábaink. Szívós, erős, kitartó lábak ezek. Bírják a strapát, egészen addig, amíg a lélek fel nem adja. Mert a lélek a hajtóerő, amit ha támadás ér, hiába vannak acélból a lábak, elgyengülten vonszolják csak a testet.
olvass továbbMindent megtettem volna, hogy boldog legyél mellettem. Aztán rá kellett döbbennem, hogy mellettem, te soha nem leszel igazán boldog. Én nem az vagyok, akire a szíved mélyén vágysz. Én csak egy lány vagyok, aki iránt érzel valamiféle szerelmet, de az nem a zsibbasztó igaz szerelem.
olvass továbbA szerelem sokak számára soha el nem múló misztérium. Egy olyan sáv az életünkben, ami bár időnként fájdalmat okoz, mégis teljessé teszi a létezésünket. Azt is mondhatnánk, hogy egyúttal egy nagy tanító mester is, hiszen szárnyaink bontogatásától kezdve, a valós repülésen át, egészen a bőrünket felhasító landolásig sorozatos leckéket ad fel. És ezeket a leckéket, melyek között vannak nagyszerűek, és kevésbé kellemesek is, visszük magunkkal a hosszú útra.
olvass továbbHadd meséljek a szívről, a szívről, ami olyan mély volt, hogy voltak érzelmei, melyek nem is tudtak egymásról.
olvass továbbAz Ideális Nő nem “Yes Woman”, önálló gondolatai vannak, érvel, vitázik. Mindezt lehetséges, hogy tűzrőlpattant, mediterrán habitussal teszi, ám eközben női vonzereje mégsem szűnik meg csillogni.
olvass továbbNem értem az embereket. Hallom amit mondanak, látom amit cselekednek, de a szándékukat rendre félreértelmezem. Túlsúlyos állapotban hever a lelkem. Magába szívta a koszt, amelyet a hömpölygő szóáradat hozott magával. Kételkedem a józan ész hatalmában, az érzésektől mentes játszmákban.
olvass továbbKutakodtam, kérdezősködtem, első sorban a hölgy ismerőseim körében faggatóztam az iránt, hogy mégis milyen tulajdonságokkal kell megáldva lennie egy mai férfinak, hogy a lányok elismerően bólintsanak, partnerként ideálisnak tartsák. Összegyűjtöttem a véleményeket, hozzátettem a kis gondolataimat, mint férfiszempont és megpróbálom összefoglalni, hogy mégis milyen a modern álompali.
olvass továbbTudnál úgy szeretni, mint aki elvesztette az eszét? Tudnál úgy nézni rám, mintha soha nem láttál volna még hozzám hasonlót? Tudnál értelmet adni a kapcsolatunknak, hogy úgy érezzem, nem csak egy állomás vagyok az utadon?
olvass továbbMindig mondtam, hogy egyszer szívesen belebújnék egy napra egy férfi bőrébe, hogy megtapasztalhassam, átérezhessem, mikor mit gondol, hogyan is érez valójában, miért rejti el az érzéseit.
olvass továbbIsmeritek azt az érzést, ami a feltételnélküliségről szól? Tudjátok, az a furcsa bizsergés, amit akkor tapasztaltok, amikor valaki olyannak adtok magatokból, a szeretetetekből, a jóságotokból, akitől nem vártok cserébe semmit. Sem hálát, sem kölcsönös érzéseket, sem jó szót. Egyszerűen azért teszitek, mert ösztönösen, szívből jön.
olvass továbbA nagy szerelmesek egyetértenének velem abban, hogy sokszor várakozásból áll az életünk. Első randi után várom, hogy hívjon, keressen, életjelet adjon. Várom, hogy tetszem, nem tetszem, mit mond és mit nem. Várom a következő randevút, és az az utánit.
olvass tovább